rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tudathasadás - karnyújtásnyira


világ

Tudathasadás - karnyújtásnyira

Bármelyikünkből lehet szörnyeteg? Születhetünk-e gyilkosnak, vagy a körülmények együtthatása hozza ki belőlünk az arra való hajlamot – már ha volt ilyen? És meddig terjed a lelkiismeret határa? Persze: hatalom, elismertség megszerezve… De megúszható-e a bűnhődés? Rendhagyó Macbeth ez, négy fiatal színész előadásában, az Ódry Színpad Padlásán. Shakespeare drámája a megszokottól teljesen eltérő megvilágítást kap Hargitai Iván közel sem realista rendezésében. KRITIKA

A jelmez- és a díszlettervezőnek (látvány: Magyarósi Éva) sok dolga nem akadt: bukósisak, néhány fémcső a kezekben, vérvörös gumikesztyűk, pár görgős irodai szék és egy iskolai pad a kellék. Körbeüljük a játékteret, köröttünk papír borítja a falakat, filctollal rajzoltak rá ezt meg azt. A játszók ruhája simán lehetne próbaruha is: kapucnis felső, gumicsizma, bőrdzseki, farmer, top, cicanadrág. Három lány és egy fiú: Kókai Tünde, Patkós Márton, Varga Lili – a Bagossy-Pelsőczy-Rába osztály végzős színészhallgatói – valamint Farkas Franciska. A szereplők számából is sejthető már, hogy egy színész több szerepet alakít. Mi több, cserélgetik is a figurákat. Bajban is van a drámát kevésbé alaposan ismerő néző, hogy ki kicsoda éppen. A fordítás Szabó Lőrincé – meglep, hogy nem nyúltak bele, ahogy elsőre gondoltam, csak rövidítettek az alkotók. Másfél óra egyben.

A néző már-már zavarba ejtően érezheti magát a játék részesének, hiszen az orra előtt, tőle centikre történik minden, mögötte rohannak el a szereplők, vele néznek farkasszemet, sőt alóla rángatják ki a széket a végén (mozgás: Widder Kristóf). A szerepösszevonásoknak – no meg szövegből húzásnak – köszönhetően sokkal tömörebb ez a dráma, nem olyan szerteágazó, mint azt egy hagyományos Macbeth-előadástól megszokhattuk. Az már csak hab a tortán, hogy Macbeth és a Lady figuráját is rendre más és más színészhallgató játssza. A végén megőrülő, mindenkiben Banquót vizionáló Macbeth szerepében Varga Lili bravúros, ahogy Patkós Márton is kiválóan veszi át a tébolyult thán szerepét, és dobálja halomra a nézőktől elkobzott székeket. Kókai Tünde legemlékezetesebb jelenete úgyszintén az őrületében hintőport szóró Lady Macbeth monológja. Azonban végig kilóg a sorból az előadásban vendégként szereplő Farkas Franciska, aki bár Duncanként látványosan és hangosan haldokol, ez azonban kevés feledtetni beszédhibáját, ami mázsás súlyként nehezedik az estére.

Mit kapunk ettől az előadástól? Mindenekelőtt őszinte alakításokat. Hihető drámát. Mert ilyen közelségben nagyon nehéz lenne hazudni. Ezeknek a fiataloknak a színházba vetett őszinte hite az, ami – újból – meggyőz: a színház csoda! Egyszeri és megismételhetetlen. És ez bizonyos pillanatokban – többen, mint egyben! – nagyon is megvan. Ha ez a jövő színháza, ez a féktelen játszani akarás, ez a szenvedély, amit itt láttunk, akkor nincs nagy baj – még, ha pályakezdők érthető lelkesedése ragadott is magával. Reméljük, hogy ez a hév megmarad. Sokáig megmarad.

Fotók: Szkárossy Zsuzsa

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Nobel-békedíjat az Égei-tenger hőseinek!

Görögország

Nobel-békedíjat az Égei-tenger hőseinek!