NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több mint 10 milliárd dollár a szíriai válság áldozatainak

Több mint 10 milliárd dollár a szíriai válság áldozatainak
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Államfők, kormányfők, hercegek és sejkek – 70 ország vezetői gyűltek össze Londonban a szíriai konfliktus következményeitől szenvedő menekültek és az

HIRDETÉS

Államfők, kormányfők, hercegek és sejkek – 70 ország vezetői gyűltek össze Londonban a szíriai konfliktus következményeitől szenvedő menekültek és az őket befogadó térségi országok segélyezéséről szóló konferencián.

A donorkonferencia házigazdái, Nagy-Britannia, Norvégia és Németország elsőként jelentették be felajánlásaikat

Az ENSZ szerint az idén 8 milliárd dollárra lenne szükség a válság kezelésére, a Szíriával határos országoknak pedig további 1,2 milliárdra.

A házigazda brit kormányfő a konferencián bejelentette, hogy 2016-ban 6 milliárd dollárt juttatnak a krízis kezelésére és hosszabb távon, 2020-ig további 5 milliárdot. Ez azt jelenti – mondta David Cameron, hogy emberek milliói juthatnak életmentő ételhez, fedélhez és egészségügyi ellátáshoz Szíriában és a térségben.

Az EBRD – amelyet 25 éve a kelet- és közép-európai országok finanszírozására hoztak létre – 900 millió euróig terjedő pénzügyi csomagot állít össze segélyezésre és infrastrukturális fejlesztésekre.

A konferencián felszólalt a krízis kezelésében egyik legérintettebb ország, Jordánia királya, aki azt mondta, hogy ezzel a támogatással egyszerre segítik a menekülteket és azokat, akik a bajba jutottak ellátásában részt vesznek és így cselekedni tudnak, úgy ahogyan helyesnek tartják.

A korábbi szíriai donorkonferenciák felajánlásai nem teljesültek.
A tavalyi tanácskozás nyomán csak a célul kitűzött összeg felét sikerül összegyűjteni.

A szíriai háborúban csaknem 250 ezren haltak meg és legalább 6 millióan menekültek el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fordulat Aleppóban: a szír kormányerők áttörték az ellenzék gyűrűjét

Fókuszban a menekült gyerekek oktatása

Felfüggesztették a szíriai béketárgyalásokat