„Súlyos kárt okoztak az egyháznak, mert nem értették meg az igazságot”

HIRDETÉS

A pénzügyi válság és a természeti katasztrófák nem okok, hanem következmények – állítja egy nem hétköznapi bankár. Ettore Gotti Tedeschi közgazdász, a Vatikáni Bank korábbi elnöke beszélt az Euronews-nak a pénzügyekről éppúgy, mint a keresztény hitről. És persze megkérdeztük arról is, hogy a Vatikáni Bankot pénzmosással vádolják.

XVI. Benedek pápasága idején ön irányította a Vatikáni Bankot (IOR). Tekintélyes szakértők segítségét kérte, hogy a Vatikánt felvegyék arra az úgynevezett fehér listára, amely a pénzügyileg átlátható államokat tartalmazza. Miért nem fogadták el az ön tervét a Vatikánban?

Ettore Gotti Tedeschi: – Sokan nem értik, hogy mi történt 2001. szeptember 11-e után. Nem értik, hogy a bankrendszerre vonatkozó nemzetközi szabályozás sokkal szigorúbb lett. Másodszor, a Vatikánban sokan tartottak attól, hogy az egyházi állam elveszíti szuverenitását, ha elfogadja ezeket az új játékszabályokat. Harmadszor, kulturális okokból sokan azt hiszik, hogy az ellenőrzés nem legitim, mert a Vatikánban léteznek olyan tények, illetve események, amelyeket meg akarnak védeni. Összekeverik a titkokat és a bizalmas dolgokat. Nem értették meg, hogy az adott körülmények között a belső kontroll hiánya csak még több külső ellenőrzéssel jár. Negyedszer, akadtak, akik nem fogták föl, hogy ha nem lépnek fel a pénzmosás ellen, akkor a következmények a Szentatya hitelességét veszélyeztetik. A vitát lényegében az okozta, hogy ezek az emberek elutasították az elgondolásaimat. Kilenc pontot hoztak fel ellenem, ezek mind hamisak voltak. Én mind a 9 pontban azonnali vizsgálatot kértem, de ebből nem lett semmi. Meg sem hallgatták a véleményemet. Súlyos és maradandó kárt okoztak az egyháznak, mert nem értették meg az igazságot, sem az én igazamat.

Amikor hirtelen kirúgták, ön féltette a személyes biztonságát. Összeállított egy dossziét, amelyik a Vatikáni Bank titkait tartalmazza…

– Nem, egészen másképp történt, de ez az ügy már az olasz államügyészre tartozik, ezért inkább nem beszélek róla.

A Moneyval, az Európai Tanács szakértői bizottsága, amelyik a pénzmosás elleni intézkedésekkel foglalkozik, mindig is sok kellemetlen dolgot talált a vatikáni pénzügyekben. Különösen ami a pénzmosást illeti. Ön szerint Ferenc pápa képes lesz rendbe tenni a dolgokat?

– Amíg én voltam a Vatikáni Bank elnöke, a Moneyval két fontos vizsgálatot végzett. Az elsőt 2011 novemberében, amikor azt nézte meg, hogy mit csináltunk az előző évben. Ekkor nagyon pozitív véleményt fogalmazott meg. Aztán alig egy hónapra rá, 2011 decemberében egyszeriben megváltoztatták a Vatikáni Bank szabályozását, váratlanul, méghozzá négy pontban, legfőképpen a felügyelő hatóság szerepét illetőleg. Ebben a pillanatban robbant ki a Vatileaks botrány, és egy bank, a JP Morgan, bezárta a számláját a Vatikánban, és ennek óriási visszhangja volt a médiában. A Moneyval 2012 áprilisában tért vissza Olaszországba, és készített egy második jelentést is. Ebben azt írták, hogy tettünk egy lépést visszafelé. Egy hónappal később pedig már nem én voltam az elnök.

Gondolja, hogy a sikkasztások és visszaélések folytatódnak a Vatikáni Banknál?

– Nem tudok semmiről. De nyilvánvaló, hogy ha nincs törvény, nincs ellenőrzés, nincs felügyeleti hatóság, akkor bizony megvan a kockázata…

Ferenc pápának van reménye a megoldásra?

– Ha Ferenc pápa valóban változtatni akar, és nem csak ígéri a reformokat, ahogy például Matteo Renzi olasz miniszterelnök, akkor ki kellene vizsgáltatnia, ami történt.

Még Hollywood is elítéli az Egyesült Államok legfelsőbb pénzügyi köreinek vétkes cinizmusát, és itt a bóvli befektetésekre gondolok. Ön szerint elegendő, ha egy bankár jót akar, és ezzel enyhíteni próbálja a negatív következményeket?

– Ebben az esetben a cinizmus csúcsa nem a bankvilágból származik, hanem a politikusoktól és tanácsadóiktól. Azoktól, akik le akarták győzni a pénzügyi válságot, megállítani a gazdaság visszaesését, csökkenteni az adósságokat, de mindezt anélkül, hogy valóban megoldották volna a problémákat. Ez indította be a bankárok, ahogy mondani szokás, állati ösztöneit. Alig várták, hogy szabadon cselekedhessenek. A felelősség személyes, hangsúlyozom: nincs kollektív felelősség. Minden egyes döntéshozónak tudnia kell, hogy amit tesz, az jó-e neki személy szerint, illetve a közérdek szempontjából.

Elfogadható, hogy egy bankár bónuszt kap a bóvli befektetések után, ahelyett hogy bíróság elé állítanák?

– Technikai értelemben egyszerű megmagyarázni a dolgokat. Morális szempontból úgy fogalmaznék, hogy ilyen bónusznak nem volna szabad léteznie, és ha egy bankár mégis kapott ilyet, akkor vissza kell fizetnie.

A gazdasági döntéseket jól informált emberek hozzák, rendszerint New Yorkban és Washingtonban. Azután elküldik Brüsszelbe a következtetéseiket, azzal a megjegyzéssel, hogy mi a tennivaló. Ezt ön állítja a könyvében, amelyet Paolo Gambi újságíróval közösen publikált. A címe: Ördögi munka. Most azt kérdezem öntől: nemzetközi szinten Európa tényleg nem számít semmit?

– Azt hiszem, leginkább azt a kérdést kell föltennünk magunknak: akkor ki az, aki számít? Igazából senki sem tudja, kinek a kezében van a hatalom. Európának hatalmas előnye lehetne, ha a mérleg nyelvévé válna. Támogathatja az Egyesült Államok stratégiáját, amelyet nagyon aggaszt Ázsia robbanásszerű fejlődése. De Európa meghozhatja a saját döntéseit is. Én úgy gondolom, hogy ebben a pillanatban, amikor a geopolitikai hatalmak rendszerének újraalakítása zajlik, Európának kulcsszerepe van. Csakhogy mi is az az Európa? Nem tudni. Ha Európa Brüsszelt jelenti, akkor gond van. Ha viszont Európa egyenlő Németországgal, akkor még annál is rosszabb a helyzet.

„Kizökkent az idő; – ó, kárhozat!” – írja Shakespeare a Hamletben. Úgy fest, ez az idézet jól jellemzi a világot sok területen, alighanem már évszázadok óta. Ön hisz abban, hogy a vallás és az erkölcs képes rendbe tenni a dolgokat?

HIRDETÉS

– Nincs olyan vallás, amely kikényszerít egy kultúrát. Nem kényszeríthetünk ki semmit. Egyénileg, felelős módon kell hinnünk abban, amit jónak vagy rossznak tartunk. Ez a személyes döntési szabadságunk. Az egyháznak nagyon, nagyon fontos szerepe van, de ennek az elmúlt 30 évben nem igazán tudott megfelelni. Ez a kudarc nagyban hozzájárult a nemzetközi politikai és gazdasági környezet alakulásához. A nemzetközi vezetők elszakadtak a hétköznapi élettől. De ha valaki már nem ismeri az életet, hogyan lehet értelme a cselekedeteinek?