rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Barack Obama kiállt az iszlámért Marylandben


világ

Barack Obama kiállt az iszlámért Marylandben

Az amerikai elnök ellátogatott egy mecsetbe – beiktatása óta először.

Útjának nyilvánvaló célja, hogy támogatásáról biztosítsa az Amerikában élő muzulmánokat az Iszlám Állam terrorszervezet és a menekülthullám keltette egyre ellenségesebb hangulatban.

Barack Obama azt fejtegette, hogy a 2001-es New York-i terrortámadások óta, de még inkább a párizsi és a san bernardinói vérengzés után egyre többen vezetik vissza a terrorizmus borzasztó akcióit egy vallás hittételeire. Sőt nemrég megbocsáthatatlan politikai retorika is született az amerikai muzulmánok ellen – mondta az amerikai elnök utalva a republikánus elnökjelöltségre pályázó Donald Trump múlt havi kirohanására.

A New York-i milliárdos azt mondta, hogy egy időre le kellene zárni az országhatárt a muzulmánok előtt.

Barack Obama a marylandi mecsetben arról biztosította honfitársait, többségükben egyébként gyerekeket, hogy az iszlám elleni támadások általában a vallások elleni támadásnak minősülnek az Egyesült Államokban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Megtiltották a demonstrálást Calais-ban