rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Miért különleges helyszín Iowa?


Amerikai Egyesült Államok

Miért különleges helyszín Iowa?

Több évtizedes hagyomány, hogy az amerikai elnökjelöltek küzdelmében Iowa kapja a legnagyobb médiafigyelmet, még akkor is, ha az országos küldöttek mindössze egy százalékát választják meg az államban.

A jelölőgyűlés nem a klasszikus értelemben vett szavazás, annál jóval bonyolultabb folyamat, ahol a helyi lakosok kerülnek a középpontba.

- Tulajdonképpen küldötteket választunk, akik majd Iowa elnökjelöltjére szavaznak. Végül is ez olyan, mint egy érdekképviselet a szomszédok között – magyarázta Jamie Fitzgerald, a választási bizottság egyik tagja.

Az iowaiak egyebek mellett könyvtárakban, iskolákban és tűzoltóállomásokon vitatják meg, hogy ki kit támogat, és kit szeretne amerikai elnökjelöltként látni.

- A republikánusok titkos szavazáson döntenek. A voksokat ott helyben összeszámolják, és beküldik az állam pártközpontjába. A demokratáknál semmilyen titok nincs. Nyilvánosan megbeszélik, hogy ki kit támogat. Akinek kevesebb támogatója van, mint 15 százalék, az kiesik. Tehát ha az első számú választásod nincs már versenyben, marad a második – nyilatkozta Jamie Fitzgerald.

Az elmúlt hetekben demokrata és republikánus önkéntesek százai jártak házról-házra Iowában, és próbáltak támogatókat szerezni.

A jelölőgyűlések tapasztalata alapján csak annak van esélye versenyben maradni, aki Iowában az első három között végez. Szakértők szerint az idei választás más lehet, mint a korábbiak.

Úgy vélik, hogy a szélsőséges jelöltek miatt olyanok is elmennek majd szavazni, akik korábban még soha nem tették ezt.

- Még nem tudom, hogy elmegyek-e. Azt sem, hogy készen állok-e arra, hogy valamelyik demokratát támogassam. Az biztos, hogy valami változást szeretnék – mondta Nicole Hutton, egy helyi lakos.

- Sokan idegesek a kormány intézkedései miatt. Egyszer ezt, máskor mást mondanak – vélekedett egy másik iowai, Gary Garrison.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Megkezdheti működését az új tajvani parlament