NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megérkeztek a küldöttek a szíriai béketárgyalásra

Megérkeztek a küldöttek a szíriai béketárgyalásra
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

De még nem biztos, hogy tárgyalni is fognak.

HIRDETÉS

Az utolsó delegáció is megérkezett Genfbe, a szíriai béketárgyalásokra. Mint azt szóvivőjük elmondta, készen állnak a a béketárgyalásokra az ENSZ szakértőivel, de Aszád elnöknek ki kell engednie a nőket és a gyermekeket a börtönökből, valamint be kell engednie a humanitárius segélyeket az országba.

– Azért jöttünk, hogy sikeres legyen a tárgyalás, készek vagyunk a megállapodásra. De legalább látnunk kell, hogy valami történik Szíriában. Meg kell állítanunk a tömegpusztítást a népünk ellen – mondta Szalem al-Meszlet, a delegáció szóvivője.

A küldöttek találkoztak az ENSZ szíriai különmegbízottjával Staffan de Misturával is. A svéd-olasz diplomatán sok múlik, mert a szír ellenzék már előre bejelentette, hogy nem fog tárgyalni, ha Aszád elnök nem tesz semmit a civilek védelme érdekében.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa múlt hónapban határozott arról, hogy Szíriába be kell engedni a segélyszállítmányokat, el kell engedni az egyoldalúan bebörtönzötteket, és be kell szüntetni a civilek elleni támadásokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szombaton érkeznek meg a szíriai ellenzék képviselői Genfbe

Közvetett tárgyalásokban reménykedik az ENSZ szíriai különmegbízottja

Káosz a genfi repülőtéren