rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

EKB: újragondolja monetáris politikáját, talán márciusban


gazdaság

EKB: újragondolja monetáris politikáját, talán márciusban

Nem változtatott az alapkamaton az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén. A bankelnök szerint az eszközvásárlási program jól működik. A lefelé mutató kockázatok azonban nőttek, mivel a feltörekvő piacok növekedési kilátásai romlottak, a nyersanyagárak tovább estek és a geopolitikai kockázatok is fokozódtak.

- A jelen környezetben az eurózónás infláció dinamikája a vártnál gyengébb. Éppen ezért szükség van arra, hogy felülvizsgáljuk, és szükség esetén újragondoljuk a monetáris politikánkat következő, márciusi ülésünkön – mondta Mario Draghi bankelnök.

Vagyis elképzelhető a pénzügyi politika további lazítása. A lehetőségre az euró árfolyama fél százalékkal gyengült az amerikai dollárral szemben.

Az Európai Központi Bank tavaly decemberi kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamaton. Ám az akkori előrejelzéseit még a nyersolaj 52 dolláros hordónkénti ára mellett hozta, azóta viszont 30 dollár alá süllyedtek az árak.

A legutóbbi ülésén a 2015 márciusában indított, havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási program határidejét 2017 márciusáig kitolta, valamint mínusz 0,2 százalékról mínusz 0,3 százalékra módosította az EKB-nál tartott egynapos betétekre vonatkozó büntetőkamatot.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

gazdaság

Kreml: nem kell még temetni a rubelt