rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Üzbegisztáni képeslapok: üdvözlet a kán háreméből


Postcards

Üzbegisztáni képeslapok: üdvözlet a kán háreméből

Együttműködésben a

Mai képeslapunkat Üzbegisztánból, Khiva ősi városából küldjük önöknek. A több tucatnyi látnivaló közül kiemelkedik a Tos Hovli palota.

Üzbegisztánról dióhéjban

  • A közép-ázsiai ország szomszédai: Kazahsztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Afganisztán
  • Az egykori szovjet tagköztársaság 1991-ben lett független állam, ma már 30 millió lakója van
  • Területe 447 ezer négyzetkilométer, tehát csaknem az ötszöröse Magyarországénak
  • Időjárását a szélsőséges értékek jellemzik: a téli átlaghőmérséklet –6 °C, nyáron gyakori a 30 °C feletti hőség
  • A lakosság csaknem 80 százaléka üzbégnek vallja magát, a leggyakoribb vallás az iszlám (88 százalék)

Az egyedülálló konstrukcióhoz fát, követ, márványt és kerámiát is használtak. Valóságos labirintus ez, több mint 150 helyiségből és belső udvarból áll. A látogatók leginkább arra a teremre kíváncsiak, ahol egykor az uralkodó háreme volt.

A palota az 1830-as években épült, Allahkuli kán uralkodása idején. A hagyomány szerint ő maga tervezte, nemcsak a palotát, hanem Khiva további 20 műemlék épületét is.

Mahmud Baltajev, idegenvezető: – A Tosh Hovli a város egyik legcsodálatosabb palotája. Az óvárosban összesen öt palota maradt fenn, közülük ez van a legjobb állapotban.

A külföldi látogató, aki ezekben a szűk utcácskákban, sikátorokban kóborol az üzbegisztáni Khivában, úgy érezheti, mintha időutazásban volna része.


A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

Postcards

Üzbegisztáni képeslapok: a félbehagyott minaret városa