NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Republikánus háború, demokrata szurkálódás

Republikánus háború, demokrata szurkálódás
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A republikánusok múlt heti vitáján még csak kóstolgatták egymást, a hét végére azonban már egymásnak esett a párt elnökjelölt-kampányának két favoritja: az ingatlanmágnás Donald Trump és az ultrakonzervatív texasi szenátor Ted Cruz. Két héttel az első, Iowa-i előválasztás előtt Trump még magabiztosan vezetett az államban, de Cruz nagy ütemben zárkózott fel. Trump a szokásos bevándorlás-ellenes üzenetein túl még etanol támogatással is kecsegtette az iowai kukorica nagyhatalmat, de Cruz messianisztikus hevülete így is sokakat megfogott. Donald Trump ezért megpróbálta ott eltalálni a texasi szenátort, ahol a legjobban fáj neki. Ted Cruz hiába vallja a legnagyobb hazafinak magát, van egy szépséghibája: Kanadában született. Csavaros alkotmányjogi fejtegetésekből pedig könnyen levezethető, hogy nem lehet belőle legálisan amerikai elnök. Hiába születik valaki amerikai szülőktől (Cruz apja egyébként kubai), ha nem szövetségi területen születik – ami lehet akár nagykövetség, vagy külföldi katonai bázis is, akkor nem természetes amerikai (natural born citizen). Az alkotmány szerint pedig csak ilyen állampolgárok kvalifikálhatók potenciálisan elnöknek. A republikánusok nem söpörhetik a szőnyeg alá a kérdést, mert éveikig azzal támadták a demokrata Barack Obamát, hogy jogilag nem is lehetne elnök, mert 1959 előtt született Hawaii-on, amikor még hivatalosan nem is volt amerikai állam. Cruz azzal magyarázza Trump hirtelen támadását, hogy az ingatlanmágnás veszélyben érzi az iowai előválasztást. A születési hely körüli vita azonban ennél is messzebbre ment. A korábban puszipajtási viszonyban flörtölő Trump és Cruz mostanra övön aluli ütéseket mérnek egymásra. A kettejük kapcsolata, a “bromance” véget ért, és nem győzik egymást gyepálni.

#GOPDebate: The realDonaldTrump</a> and <a href="https://twitter.com/tedcruz">tedcruz "bromance" is over https://t.co/RtWvCWy5ytpic.twitter.com/URItc8CZKs

— CNN (@CNN) January 15, 2016

Based on the fact that Ted Cruz was born in Canada and is therefore a "natural born Canadian," did he borrow unreported loans from C banks?

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 16, 2016

Cruz elkezdte Trump valódi konzervatívizmusát megkérdőjelezni. Szerinte ugyanis nincs összhangban az, amiket Trump mond, és az, amit korábban tett. A bigott szenátor szerint nem lehet összeegyeztetni a konzervatív értékrenddel Trump eddigi tevékenységét. Erre már a vitán is tett egy megjegyzést és azóta is próbálja ütni ezt a vasat. Trump szerinte New York-i értékrendet képvisel, ami szerinte abortuszpárti, támogatja a melegházasságot, és csak a pénz és a média mozgatja. Szerinte nem véletlen, hogy kevés konzervatív gondolkodó származik New York-ból. Ez olyan magas labda volt, amit nemcsak Trump, de a sajtó is kénytelen volt leütni. A komikusok hétvégi repetoárjából a Trump paróka helyett Cruz nazális hangja került elő, amelyen az igazi amerikai értékrendet képviseli. Közben a sajtó könnyedén előásott olyan anyagokat, amelyen Cruz New Yorki-i meleg üzletemberekkel tárgyal, és dokumentumokat, amelyek azt mutatják, hogy Cruz kampányát milyen New York-i befektetési bankok is támogatják.

Wow! Ted Cruz received $487K in campaign contributions, $11M from a NY hedge fund mogul, & $1M low int. loan from Goldman Sachs. Hypocrite

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 16, 2016

Az ütésváltásokból háború kerekedett. Donald Trump twitter fiókjából árasztja a Cruz-ellenes üzeneteket, amiben kanadai állampolgárnak nevezi ellenfelét, és felszólítja arra, hogy a New York-i bankok helyett kanadai bankokhoz forduljon kampánytámogató kölcsönért. Cruz azzal vágott vissza, hogy az amerikaiaknak olyan elnök kell, aki nem lóg folyamatosan a twitteren, hanem alkalmas vezetni is az országot. Cruz kampánystratégái folytatni akarják a New York-i tematikát. A választók szemében azonosítani akarják Trumpot, a “New York-i értékekkel”, és ezzel szembe állítani Cruzt, mint a “hagyományos értékek” képviselőjét. Ehhez komoly szövetségeseket talált. Duck Dynasty nevű családi valóságshow vezetői, akik a messianisztikus jobboldal képviselői, és egy kacsavadász birodalmat üzemeltetnek Louisiana államban például Cruzt ajánlják minden “igaz amerikainak”

'You're one of us': #DuckDynasty star Phil Robertson backs Ted Cruz https://t.co/GCXEMkZgK8pic.twitter.com/f9nkS1Xiw5

— TODAY (@TODAYshow) January 14, 2016

Donald Trump nem arról híres, hogy hagyja magát. Az ABC vasárnap esti műsorában George Stephanopoulos kérdésére aljasnak nevezte Ted Cruzt, aki képtelen felülemelkedni bizonyos dolgokon.

WATCH: Trump ramps up his attacks on Cruz, telling George, "he's a nasty guy." Much more today on #ThisWeek. https://t.co/E4mcAmy44R

— This Week (@ThisWeekABC) January 17, 2016

Cruzt képmutatónak nevezte, amiért New York-i értékekről papol, de közben megpróbálta eltitkolni, hogy a Goldman Sachs nevű New York-i befektetési bankkal finanszíroztatja a kampányát. A következő két hétben a háború valószínűleg csak durvulni fog és Iowában kiderülhet, hogy melyik piszkos kampány volt működőképesebb.

That Moment, when HillaryClinton</a> panders and lies during the <a href="https://twitter.com/hashtag/DemDebate?src=hash">#DemDebate</a> and <a href="https://twitter.com/BernieSanders">BernieSanders gives her stank eye. https://t.co/BRE9w3WlKf

— Viva Bernie (@vivabernie) January 18, 2016

A demokrata oldalon jóval lagymatagabb a vita és sokkal kevésbé személyeskedő. Hillary Clinton nem tudja nyeregben érezni magát, mert kihívója Bernie Sanders vermonti szenátor népszerűsége folyamatosan nő.

Final share of conversation for #DemDebate: -Sanders 47% -Clinton 42% -O'Malley 11% pic.twitter.com/LfP54H7REg

— Twitter Government (@gov) January 18, 2016

A vasárnapi demokrata vita után néhány felmérés szerint már meg is előzte Hillary-t, aki nem tud mit kezdeni az elutasítottságával. Sanders nem véletlenül hangsúlyozta azt is, hogy a felmérések azt mutatják, hogy szerint országosan sokkal jobban szerepelne, mint Clinton.

Polls confirm: Bernie is the best Democratic candidate to take on Republicans in the general election. #DemDebatepic.twitter.com/ni6T1PsnPT

— Bernie Sanders (@BernieSanders) January 18, 2016

A demokrata vitán vasárnap sokkal hangsúlyosabbak voltak a szakpolitikai viták a fegyvertartásról, a külpolitikáról, és a társadalombiztosításról, mint a személyes támadások. Amikor a moderátor előhúzta a Bill Clinton kártyát, amivel Trump támadja a Clinton házaspárt, akkor Sanders volt az, aki éles hangon kérte az újságírót, hogy valódi témákról beszéljenek.

Want to get on the front page of the paper? I have to make some vicious attack. I won't do that. #DemDebatehttps://t.co/nIjt50lnHw

— Bernie Sanders (@BernieSanders) January 18, 2016

Az egyetlen téma, aminél valódi egymásnak feszülés volt érzékelhető, az az örökzöld „ki menne neki jobban a bankoknak”. Természetesen mindenki, de Hillary szerint Sanders Obama ellenes kampányt is folytatott, mert az elnökön sokszor számon kérte a bankok túlzott hatalmát. Sanders erre kiakadt, mert szerinte ez színtiszta hazugság. Érdemes megnézni, hogyan nézett ekkor Clintonra. > Polls confirm: Bernie is the best Democratic candidate to take on Republicans in the general election. #DemDebatepic.twitter.com/ni6T1PsnPT

— Bernie Sanders (@BernieSanders) January 18, 2016

Sanders kampánycsapata most mindent arra tesz fel, hogy az első két államban tartott előválasztást elhódítsa a jelölt, és ez olyan lendületet adjon neki, ami segíti őt a fontosabb déli államokban. Erre van esélye, nem véletlen, hogy a Clinton csapat már beárazta a potenciális vereséget Iowában és New Hampshire-ben és sokkal inkább fókuszálnak a déli, nagy államok megszerzésére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt

Mike Pence az Euronewsnak: hamarosan zöld lámpát kap az Ukrajnának szánt segélycsomag

Indulásra készen az Ukrajnának szánt amerikai katonai segélyszállítmányok