rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Szíriában


Szíria

Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Szíriában

Tömegmészárlást rendezett a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet a kelet-szíriai Deir ez-Zór város közelében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a dzsihadisták 85 civilt és 50 szíriai kormánykatonát öltek meg. A gyilkolás után a harcosok 400 szunnita túszt raboltak el köztük nőket és gyerekeket.
A szíriai állami hírügynökség szerint 300 embert kivégzett terrorszervezet, és az áldozatok között sok gyerek és nő is van. Több kormányközeli forrás szerint a foglyokat lefejezték, vagy keresztre feszítették. Deir ez-Zór kétharmada még az Iszlám Állam kezén van, de kemény ostrom folyik a városért és azért, hogy elvágják az összeköttetést a város és Rakka között, ami az dzsihadisták fővárosa.

Az oroszok a szíriai hadsereggel együtt több helyen is lőtték az Iszlám Állam állásait Deir ez-Zór körül és az ostromlott városra az orosz repülőgépek segélyeket is dobtak. Az ENSZ szerint elviselhetetlen körülmények vannak a kelet-szíriai városban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Elindultak az amerikai katonák Iránból