NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több Airbus-t rendelnek, mint Boeingot, de késik a leszállítás

Több Airbus-t rendelnek, mint Boeingot, de késik a leszállítás
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az európai repülőgépgyártóhoz 1039 darab új megrendelés érkezett 2015-ben.

HIRDETÉS

Többen rendeltek Airbus-t, mint Boeingot 2015-ben. Az európai repülőgépgyártóhoz 1039 darab új megrendelés érkezett, melynek összértéke eléri az ezer milliárd dollárt. Amerikai riválisától 768 repülőgépet kértek tavaly. 2014-ben mindként gyártótól több gépet rendeltek, az Airbus esetében a visszaesés 29 százalék, míg a Boeing esetében 46 százalék.

A megrendelések teljesítése tekintetében azonban továbbra is a Boeing a vezető. Az Airbus továbbra sem tudja időben leszállítani az új repülőgépeket, részben a beszállítói késései miatt. A pilótafülkék egyes felszerelését illetően például az egész iparágban hiány volt.

Az amerikai Boeing 2003-ban adta át piacvezető szerepét az európai Airbus-nak, a New York-i és washingtoni terrortámadások után. A 787 Dreamliner sorozatgyártásának beindulása után viszont 2011-ben visszavette az első helyet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet