rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Észak-Korea külföldön magyarázza bizonyítványát


világ

Észak-Korea külföldön magyarázza bizonyítványát

Tengeralattjáróról kilőtt rakétáról készült felvételt mutatott be az észak-koreai televízió.

A phenjani adásból nem derült ki, hogy mikor hajtották végre a kísérletet, amelyet a helyszínen nézett meg az ország vezetője, Kim Dzsong Un.

Phenjanban azt állítják, hogy a napokban végrehajtották első sikeres hidrogénbomba-kísérletüket is.

Észak-Korea egyiptomi nagykövete sajtótájékoztatón bizonygatta Kairóban, hogy szükségük van atomfegyverek tesztelésére.

- A hidrogénbomba-kísérlet azt a célt szolgálta, hogy megvédjük Észak-Korea szuverenitását. Népünknek joga van ehhez, hiszen nap mint nap nukleáris fenyegetettséggel szembesülünk az Egyesült Államok vezette ellenséges országok részéről. Ezzel a kísérlettel meg akarjuk őrizni a békét a Koreai-félszigeten és a régióban általában – magyarázta Pak Csong Il nagykövet, akit egy egyiptomi párt hívott meg Kairóba.

Nyugati szakértők kétségbe vonják, hogy Észak-Koreának valóban lenne hidrogénbombája.

- Ritka, hogy észak-koreai tisztségviselők külföldön tartanak sajtótájékoztatót – emlékeztet az Euronews kairói tudósítója. Az, hogy most Egyiptomot választották, azt jelezheti, hogy Észak-Korea nagyobb szerepet akar játszani a Közel-Keleten.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Katalónia: kijelölték a lemondott vezető utódját