NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hasít a Huawei az okostelefon piacon

Hasít a Huawei az okostelefon piacon
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több mint egymillió okostelefont szállított le a kínai Huawei Technologies 2015-ben. A cég szerint a zsugorodó piaci lehetőségek ellenére azért tudta

HIRDETÉS

Több mint egymillió okostelefont szállított le a kínai Huawei Technologies 2015-ben. A cég szerint a zsugorodó piaci lehetőségek ellenére azért tudta 44 százalékkal növelni eladásait, mert Kínán belül és Nyugat-Európában is egyre nagyobb a kereslet termékei iránt.

A kínai Huawei egyik előnye, hogy olcsóbb alternatívát kíván az ártudatos vásárlóknak.

A piacvezető Samsung és Apple közben arra számít, hogy nehéz évük lesz az okostelefonok eladását illetően. Az egyre növő globális verseny és a gyenge világgazdaság miatt az Apple például azt tervezi, hogy 30 százalékkal csökkenti a legújabb iPhone modellje gyártását az első negyedévben.

A Huawei részesedése az okostelefon-piacon 7,5 százalékos, míg a Samsung 23,8 százalékot, az Apple pedig 13,5 százalékot fed le az IDC kutatócég adatai szerint.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet