NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olajháború törhet ki Irán és Szaúd-Arábia között

Olajháború törhet ki Irán és Szaúd-Arábia között
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Irán és Szaúd-Arábia közötti vallási-diplomáciai konfliktus fegyveres harcokhoz nem, de olajháborúhoz vezethet – vélik közel-keleti politikai

HIRDETÉS

Az Irán és Szaúd-Arábia közötti vallási-diplomáciai konfliktus fegyveres harcokhoz nem, de olajháborúhoz vezethet – vélik közel-keleti politikai elemzők.

A piac hétfőn reagált, a Brent típusú nyersolaj világpiaci ára emelkedett, ám később újra esésnek indult.

Az alacsony olajár tavaly Rijádnak 200 milliárd dolláros, Teheránnak 25 milliárd dolláros bevételkiesést okozott.

Az OPEC tagok közül Szaúd-Arábia a legerősebb, a kitermelés több mint 31 százalékát adja, míg Irán alig több mint 8 százalékát.

Ám a nemzetközi szankciók feloldásával a perzsa állam egy héten belül félmillió hordóval, fél éven belül pedig egymillió hordóval tudja növelni a kitermelést.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete decemberben Rijád nyomására úgy döntött, hogy nem csökkentik a kitermelést, ezzel továbbra is alacsonyan tartva a nyersolaj világpiaci árát.

Ez Szaúd-Arábiának is súlyos veszteségeket okoz, tavaly a költségvetési hiánya rekord magasságba, 98 milliárd dollárra ugrott. Ám a gazdag arab ország azt állítja van elég pénzügyi tartaléka.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén