NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bemutatkozik a New York-i Beau

Bemutatkozik a New York-i Beau
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 21 esztendős Emma Rose és Heather Boo, vagyis a Beau lázasan várja a bemutatkozó album megjelenését. A New York-i lányok 13 éves koruktól kezdve

HIRDETÉS

A 21 esztendős Emma Rose és Heather Boo, vagyis a Beau lázasan várja a bemutatkozó album megjelenését. A New York-i lányok 13 éves koruktól kezdve zenélnek együtt. A C’mon Please című beharangozó kislemez nagyszerű ízelítőt ad a Beau zenei világából.

- Nagy megkönnyebbülést jelent számunkra az, hogy végre megjelenik ez az album, mert már olyan sokszor eljátszottuk ezeket a még az ártatlanság korában született dalokat – magyarázza Emma Rose. – Csodálatos érzés, a következő album pedig még jobb lesz, hiszen azóta már sok új számot írtunk.

A Beau zenéje a hetvenes évek folkos hangzásvilágát idézi. Patti Smith és Chrissie Hynde nevét emlegetik velük kapcsolatban többen is.

- Gitároztunk, írtunk ezt-azt, szövegeket meg dallamokat, és amikor beléptünk a stúdióba, még fogalmunk sem volt arról, hogy áll majd össze. Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy minden kerek és nagyon jól szól. Ott helyben, élőben született meg a lemez – meséli Emma Rose.

- Érdekes, hogy a hetvenes évek stílusát emlegetik velünk kapcsolatban, mert akkoriban eszünkbe se jutott. Bár kétségtelen, hogy az az egyik kedvenc korszakunk – teszi hozzá Heather Boo.

A New York-i duó That Thing Reality című bemutatkozó albuma március 11-én jelenik meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai