rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mégsem Clara Anahi Marianit találták meg


Argentína

Mégsem Clara Anahi Marianit találták meg

Harminckilenc év után sem került elő egy argentin emberi jogi szervezet alapítójának unokája.

A Maria “Chicha” Mariani által alapított egyesület az 1976 és 1989 között tartó diktatúra idején elrabolt gyermekek felkutatására szerveződött. A 91 éves alapítótag unokáját 3 hónapos korában rabolták el a rendőrök. Édesanyját megölték, mert a diktatúra ellenségének tekintették.

A most előkerült nő egy magánlaboratórium DNS-vizsgálata szerint az unoka, a hivatalos vizsgálat azonban kizárta az egyezést.

Még most is keresik a gyerekeket

A katonai diktatúra alatt becslések szerint 500 gyereket raboltak el Argentínában, mert ellenállók vagy feltételezett ellenzékiek családjába születtek. Sokat közülük a rendszerrel szimpatizáló házaspárok fogadhattak örökbe.

Az 1977-ben nagymamák által alapított szervezet, az Abuelas de Plaza de Mayo, az ő felkutatásukra specializálódott.

Az argentin diktatúra körülbelül 30 ezer embert ölt meg. A politikai foglyok, illetve a politikai okokból megölt emberek gyermekeit a rendszerrel szimpatizáló párok fogadták örökbe, több esetben maguk a szülők gyilkosai nevelték fel az árván maradt gyermekeket.

A Montoneros-csoport árvája

Clara Anahit 1976. november 24-én egy rendőr rabolta el, miután a rezsim ügynökei megölték édesanyját, Diana Teruggi de Marianit. Diana a Montoneros, egy baloldali gerillaszervezet tagja volt. Férje, Daniel Mariani a támadás idején nem volt otthon, őt 8 hónappal később ölték meg.

A nagymama által alapított Anahi alapítvány 1998-ban megvásárolta a szülők egykori házát, és a diktatúra törvénytelenségeit bemutató múzeumot rendeztek be benne, hasonlóan a budapesti Terror Háza múzeumhoz.

Az Anahi alapítvány az eltűnt gyermekek felkutatásával is foglalkozik, a szervezet jelenlegi elnökének, Estela Carlottónak az unokáját 36 év után, 2014 augusztusában találták meg.

Miután megtalálták az unokát, az alapítványhoz befutó kérések száma a korábbi napi 15-ről 300-ra emelkedett.

Az egykori diktatúra vezetői, Jorge Videla és Reynaldo Bignone 2012-ben 50, illetve 15 év börtönbüntetést kaptak a gyerekek elrablása miatt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A 2004-es cunami áldozataira emlékeztek