NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Burundi nem fogadja az Afrikai Unió békefenntartóit

Burundi nem fogadja az Afrikai Unió békefenntartóit
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A szervezet pénteken szavazta meg az ötezres missziót.

HIRDETÉS

Burundi elnöke nem kér az Afrikai Unió békefenntartóiból, de a szervezet szerint erre nincs is szükség. Az ötezer katona, akiket egyelőre fél éves mandátummal indítanak útnak, akkor is mehet, ha Pierre Nkurunziza ebbe nem egyezik bele.

A kelet-afrikai Burundiban tavasszal szabadultak el az indulatok, amikor Nkurunziza elnök bejelentette, hogy harmadszor is indul az elnökválasztáson.

Az ottani alkotmány szerint a mindenkori államfő legfeljebb két mandátumot tölthet ki, de ő azzal érvel, hogy első alkalommal nem a nép, hanem a parlament választotta meg, és az nem számít bele a kettőbe.

Júliusban meg is nyerte az elnökválasztást, de az eredmény ellen azóta is tiltakozik a lakosság, és mostanra félő, hogy polgárháborúba fordul a konfliktus.

A többségi hutuk és a kisebbségben lévő tuszik véres polgárháborúja 10 éve ért véget a Ruandával szomszédos Burundiban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dulakodás alakult ki az Áldozatok Emlékművénél Varsóban

Navalnijt meggyilkolták - állítja a szóvivője, a Kreml lecsap a megemlékezőkre

14 embert letartóztattak, miután zavargások törtek ki egy olasz menekülttáborban