rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fordulópontot jelenthet a FED kamatdöntése


Business Middle East

Fordulópontot jelenthet a FED kamatdöntése

Már csak órák vannak hátra a döntésig, ami fordulópontot jelenthet a globális piacokon. Az év kezdete óta ígéri Janet Yellen, hogy a FED emel a kamatokon, de a döntést többször elhalasztották. A lehetséges forgatókönyveket vizsgáljuk.

Tájkép csata előtt

Közvetlenül a FED ülése előtt óriási a nyomás a devizapiacokon. Az elmúlt két hétben a piaci ingadozások során a dollár értéke a nemzetközi valutakosárhoz képest három százalékot süllyedt.

A múlt hét folyamán a kínai jegybank közleménye miatt a jüan négy és féléves mélypontra süllyedt a dollárral szemben.

Az európai tőzsdék két hónapos mélyponton zártak.

A német DAX 8,24 ot süllyedt december elseje és tizenegyedike között, a brit FTSE 6-ot. de még a Wall Street is mélyen a vörös zónában járt.

A nyersanyagpiacon az olajárak hétéves mélypontra süllyedtek. A Brent ára 5%-kal, a WTI-é 2,8%-kal csökkent a múlt hét folyamán.
 
A részvényárak a Közel-Keleten is estek, az arab világ piacai zuhanórepülésben voltak.

Az elemzők szerint a közel-keleti piacokon tapasztalható felfordulásért részben az olajárak csökkenése, részben a FED levegőben lógó döntése okolható.

A kereskedők eladásra rendezkedtek be

A piaci fejleményeket szokás szerint Nureddin Alhammurival, az ADS Securities vezető elemzőjével vitattuk meg.

Euronews: - A legtöbb globális fizetőeszközzel szemben gyengült a dollár, kivéve a jüant. Milyen következményei lehetnek a jüan gyengélkedésének?

Nureddin Alhammuri: – A jüan gyengülése egyfajta közvetett üzenet lehet a FED felé, hogy ne emelje a kamatokat a héten. Kína ugyanis gyorsabban értékelheti le a jüant, hogy ezzel növelje a versenyképességét a termékek piacán, javítva a kereskedelmi mérlegén. Ezen kívül szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt hetekben gyakran emlegettük a japán jent, amely továbbra is biztos menekülőútvonal, a dollár-jen árfolyam majdnem a százhuszas szintre süllyedt, és még mindig szólnak érvek a jen mellett.

- A múlt héten az olaj ára meredeken zuhant, ahogy a tőzsdék is. Hogyan hat a FED ülése a részvény- és árupiacokra?

- Amint azt egész évben láttuk, amikor a FED ülése közeleg, a piacok egyre jobban esnek, hiszen minden alkalommal egyre nagyobbra becsülték a kamatemelés valószínűségét. Ezért zuhan valamennyi globális piac, ideértve a részvény- és árupiacokat is. Láttuk, hogyan csökkent az olaj ára, a részvényekkel és a dollárral együtt. Ez azt jelzi, hogy a kereskedők feltehetően eladásra rendezkednek be és távol tartják magukat a piacoktól, amíg a FED miatt a bizonytalanság az úr.

- A közel-keleti tőzsdék is estek, persze ebben az olaj játszotta a döntő szerepet. Vannak más tényezők?

- Az egyik fő ok az olaj. A Brent nyersolaj ára évek óta először zárt 40 dollár alatt, és az a hír, hogy a régióban több ország vezet be általános forgalmi adót, szintén hatott a részvényárfolyamokra. A globális részvénypiacok gyengülése hatott a Közel-Keletre is, ehhez jöttek még a FED esetleges kamatemeléséhez kapcsolódó félelmek.

- Utolsó kérdés: Nur, az amerikai gazdasági adatok alapján milyen esélyei vannak egy kamatemelésnek a FED mai ülésén?

- Három lehetséges forgatókönyv látszik. Az első, hogy huszonöt bázisponttal emelik a FED kamatrátát, a közleményben azonban nem kecsegtetnek további emelésekkel, például a FED azt mondja, hogy mielőtt újra emelné vagy akár csökkentené a kamatot, megvárja, hogy pontosan milyen hatással járt a mostani döntés. Szerintünk ez a legvalószínűbb forgatókönyv, ami nem fog segíteni az amerikai dolláron a kamatemelés ellenére sem.
A második forgatókönyv az, hogy ismét elhalasztják a kamatemelést. Ez sokat rontana a FED hitelességén, ezért igyekeznek majd elkerülni. A harmadik forgatókönyv, ami szerintünk biztosan nem következik be, hogy a FED úgy emel kamatot, hogy további emelést is kilátásba helyez, amitől a dollár ugrásszerűen megerősödne. A FED ezt pont nem akarja.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Business Middle East

OPEC-ülés után - Szaúd-Arábia kitart a korábbi stratégia mellett