rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem tetszik az iraki kormánynak, hogy török csapatok állomásoznak az országban


Irak

Nem tetszik az iraki kormánynak, hogy török csapatok állomásoznak az országban

A növekvő feszültség mellett péntekien leültek tárgyalni az iraki és török kormánydelegációk Bagdadban. A konfliktust az váltotta ki, hogy a több száz török katona benyomult az észak-iraki Moszul közelébe. A hivatalos török verzió szerint a csapataik az Iszlám Állam ellen harcoló alakulatokat képzik ki és védik. Ezzel indokolta pénteken Erdogan török elnök is, hogy miért nem hajlandó visszahívni a katonákat. Haider al-Abádi iraki kormányfő arra kérte a külügyminiszterét, hogy forduljon az ENSZ Biztonsági Tanácsához segítségért.

Közben beszállt az üzengetésbe Irak legbefolyásosabb síita vallási vezetője is. Ali asz-Szisztáni nagyajatollah a szóvivőjén keresztül felszólította a kormányt, hogy ne hagyja válasz nélkül az ország szuverenitását sértő török lépést. A síita vezetésű Irak Iránnal együtt gyanakodva nézi a szunnita Törökország aktívitását az ország északi részén, amit részben az Iszlám Állam, és az ellenük harcoló kurdok ellenőriznek.