rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Klímakonferencia: szorít a határidő


világ

Klímakonferencia: szorít a határidő

A párizsi klímakonferencia eredményét összefoglaló első vázlatot osztogatják a résztvevőknek. A vállalásokat tartalmazó javaslat első olvasatát 11 nappal a csúcstalálkozó kezdete után fogadták el.

A tárgyalások még folytatódnak, a második vázlatot csütörtök délután véglegesítik. A szakértők egy része bízik a sikerben.

- Igazából már nem sok hiányzik. A tárgyalódelegációk feladata, hogy leszűkítsék a szöveget, de a kulcsfontosságú elemek megtartásával. Vajon lesz-e hosszú távú eredmény? Lesz-e olyan irányú fejlődés, hogy az országoknak emelni kelljen a kitűzött célokat? Ezeket kell még megoldani – mondta egy éghajlatváltozás-szakértő.

A konferencia célja, hogy a világ országai elfogadjanak egy olyan intézkedéscsomagot, amivel 2 Celsius fok alatt lehet tartani globális felmelegedés mértékét. Ebben még vannak hiányosságok.

- A szöveg 100 milliárd dollárt irányoz elő 2020 utánra. De az országok még nem mondták el pontosan, hogy honnan teremtik elő erre a pénzt – mondta egy környezetvédő szervezet vezetője.

Miközben az ENSZ-konferencián megszületett az első vázlat, az épület előtt több százan tüntettek a tervezet szövege ellen. A tiltakozók keveslik a vállalásokat és merészebb cselekvést várnak a világ vezetőitől.

- Még ha nem is egyhangú a most elfogadott javaslat támogatottsága, a politikusok és a civil szervezetek számos érdekes ötlettel álltak elő, hogy elérjék a megállapodást. Ezért tovább kell dolgozni, hogy elkészüljön a második vázlat is – mondta az Euronews tudósítója.

világ

Napi 700 menekültet vár Kanada