NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csökkent a munkanélküliség Görögországban

Csökkent a munkanélküliség Görögországban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A ráta 24,6 százalékon állt szeptemberben.

HIRDETÉS

Minimálisan ugyan, de javult a foglalkoztatás Görögországban. Szeptemberben a munkanélküliségi ráta 24,6 százalékon állt. Ez havi összevetésben 0,1 százalékos javulást jelent – közölte a görög statisztikai hivatal.

Az Európai Unión belül Görögországban a legmagasabb a munkanélküliség. 2013 szeptemberében érte el csúcspontját, amikor 27,9 százalékon állt.

Miután tavaly a gazdaság stabilizálódni kezdett, a munkanélküliség is csökkenésnek indult.

Ugyanakkor a gazdaság a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal zsugorodott. A tőkekontroll bevezetése után csökkentek a beruházások, az export és a fogyasztás is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén