rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Brit veteránok tiltakoztak a szíriai bombázások ellen Londonban


Egyesült Királyság

Brit veteránok tiltakoztak a szíriai bombázások ellen Londonban

A brit parlament ugyan megszavazta a légierő szíriai bevetését a múlt héten, az idő múlásával egyre kevesebben gondolják ezt jó ötletnek Nagy-Britanniában.

Kedden veteránok egy csoportja tiltakozott az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai állásainak bombázása ellen.

A kormányfői rezidencia elé vonultak, és kitüntetéseiket a meglepett biztonságiak lábai elé hajigálták mondván, hogy a háború nem old meg semmit, és ha valaki, hát ők nagyon jól tudják ezt.

A Veteránok a Békéért nevű szervezet szóvivője arról beszélt a Downing street 10. előtt, hogy undorodik a gondolatától is annak, hogy a brit kormány egy újabb ország bombázása mellett döntött. Ők, katonák, sokat tudnak a háborúról, és határozottan elutasítják ezt a problémakezelést.

A szervezet egy jóval idősebb tagja, egy II. világháborús veterán azt mondta, hogy a kormánynak szégyellnie kellene magát, hogy részt vesz ilyesmiben. A II. világháború szerinte elkerülhetetlen volt. Azóta viszont csak olyan háborúkat látott, amelyek teljesen fölöslegesek és megelőzhetőek lettek volna.

A brit légierő a múlt hét közepén kapott parancsot arra, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam csapatai ellen meghirdetett újabb nemzetközi offenzívához, amely a francia elnök kezdeményezésére indult a párizsi merényletsorozat után.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Izraeli katonák lelőttek egy palesztin tüntetőt