rendkívüli hír

Hazai sikerek a tokiói tatamin

Japánban cselgáncsozni olyan, mint a Maracanában futballozni vagy Wimbledonban teniszezni.

Éppen ezt olvassa:

Hazai sikerek a tokiói tatamin

Betűméret Aa Aa

Japánban cselgáncsozni olyan, mint a Maracanában futballozni vagy Wimbledonban teniszezni – jelentette az Euronews tudósítója a tokiói cselgáncs Grand Slam-versenyről. A japán főváros a sportág szentélye, ahol a világ minden részéről érkező dzsudokák meg akarják mutatni, hogy mire képesek. Igen ám, de otthon a japánok is mindig extra motiváltak, és nagyon veszélyesek.

Ezt illusztrálta a női 70 kg-os súlycsoport is, amelyben házi döntőt láthatott a közönség. A japán Arai Csizuru honfitársával, Ono Yokóval mérkőzött. Sokáig nem bírtak egymással, a hosszabbítással együtt több mint 7 és fél percet töltöttek a tatamin. Végül Onót megintették – ezzel pedig Araié lett az aranyérem.

Japán sikernek örülhettek a nézők a férfiak 73 kg-os versenyében is. A tavalyi győztes Akimoto Hiroyuki ezúttal nem számított a legnagyobb esélyesnek, de hazai tatamin kitett magáért. A döntőben az első helyen kiemelt koreai An Csang-rimet győzte le. Akimoto már az elején vezetést szerzett egy waza-ari érdékű dobással, magabiztosan győzött, és megvédte címét.

A 63 kg-os női döntőt két európai vívta, az esélyes, a szlovénok világbajnoka, Tina Trstenjak volt. Ellenfele a német Martyna Trajdos. A szlovén kezdett jobban, és egy yukóval vezetést is szerzett. De a német állta a sarat, sőt a földharcban jobbnak bizonyult, leszorította a világbajnokot, és nagy meglepetésre ipponnal nyerte a találkozót, és vele az év utolsó nagy dzsudóversenyét.

A grúz himnusz szólt a győztesnek a 81 kilós férfiak döntője után. Ez pedig azt jelentette, hogy ebben a súlycsoportban a papírforma érvényesült. A világelső Avtandili Csrikisvili egymás után győzte le kihívóit. A fináléban két intéssel verte a koreai Li Szeungszut, és az aranyéremmel megerősítette helyét a világranglista élén.

A tokiói Grand Slam, amely egyúttal kvalifikációs torna is a riói olimpiára, vasárnap zárul; újabb öt súlycsoportban rendeznek döntőt.