Valíd Dzsumblatt libanoni parlamenti képviselő. Megkerülhetetlen politikus, a Progresszív Szocialista párt vezetője. A libanoni drúz közösség feje és
HIRDETÉSValíd Dzsumblatt libanoni parlamenti képviselő. Megkerülhetetlen politikus, a Progresszív Szocialista párt vezetője. A libanoni drúz közösség feje és a régió drúz közösségéé is.
A veterán politikus fontos szerepet játszik a cédrusok országában, azok közé a politikusok közé tartozik, akik képesek beszélni a szíriai válságról.
- Kezdjük a legkényesebb témával! Azt mondta, hogy a párizsi merényletek ellenérzéseket fognak kelteni az arabokkal és a muzulmánokkal szemben. Ön szerint terjed-e az erőszak? És miben nyilvánulhat meg?
- Abban nyilvánulhat meg, hogy korlátozzák a szíriai menekültek befogadását, azokét, akik a szíriai rezsim mészárlásai elől menekültek el, illetve megerősödik a szélsőjobboldal, a rasszista jobboldal, mint például Marine Le Pen Franciaországban. A volt francia elnök, Nicolas Sarkozy sincs messze ettől a kérdéstől, amely provokálja az európai és francia jobboldalt. Abban is megnyilvánul majd, hogy több európai országban megjelennek ennek a fasiszta jobboldalnak a szervezetei, például Németországban, Svédországban és másutt. Az Iszlám Államnak nevezett szervezet megpróbál minket és az emberiséget egy olyan konfliktusba keverni, amelyet civilizációk és vallások közötti konfliktusnak nevez Huntington amerikai gondolkodó. Az a probléma, hogy a nyugati országokban az arab bevándorlók harmadik nemzedéke nem tudott alkalmazkodni és integrálódni, harmonikusan élni a társadalomban, mert nem tud semmit a származásáról, az iszlámról, és elutasítja a francia szekularizációt, illetve az integrációt a nyugati országokba.
- Ön szerint milyen következményei vannak annak, hogy Törökországban lelőttek egy orosz katonai gépet a szíriai határnál?
- Törökország nem támadhat meg egy orosz repülőt anélkül, hogy így vagy úgy ne egyeztetett volna a NATO-val. Nem ez az első alkalom, hogy megsértették a török légteret. Úgy vélem, ezúttal a NATO és Oroszország közötti konfliktusról is szó van, és az növeli a feszültséget a nemzetközi színtéren. Kezdődött a Krím félszigettel, Ukrajnával, most pedig Oroszország Törökországgal is szembekerült. A válasz természetesen erőszakos volt, de nem gondolom, hogy a retorzió az lenne, hogy megtámadnak egy török gépet. Oroszország még inkább bombázza a türkmén származású szíriai civileket, hogy eltávolítsa őket Latakia térségéből.
- Gondolja, hogy a 100 évvel ezelőtti Sykes-Picot egyezmény, amellyel meghúzták a térség államhatárait, fennmarad?
- Halott ez az egyezmény. Ma egy olyan út kezdetén járunk, amellyel meghúzzák az új határokat a kisebbségek között. A kurd és a türkmén kisebbségek között, illetve a vallások között. Egy hosszú folyamat eleje ez. Nem hiszem, hogy a szíriai és az iraki rendszer változatlan maradna.
- Nemrég kijelentette, hogy “Szíria nemzetek közötti konfliktus céltáblája, verseny folyik azért, hogy elfoglalják, vagy legalábbis azt, ami marad belőle, és ez még csak a konfliktus kezdete”. Mit ért ez alatt?
- Bassár el-Aszad azt hitte, hogy el tudja nyomni, el tudja fojtani a szíriai forradalmat. A daraai gyerekek forradalmát 2011-ben, de ez a kísérlete elbukott. A forradalom mindenfelé elterjedt, aztán fegyveres konfliktussá vált. Bassárt túlhaladták az események. Szíriáról és az ország szuverenitásáról már nem ő határoz. A döntések ma nagyrészt az irániak, illetve az oroszok kezében vannak. És ott van még a nyugati koalíció, amely átmeneti időszakot szeretne a szíriai rezsim és az ellenzék között. Szerintem ezt a megoldást lehetetlen megvalósítani, tekintettel a rendszer felépítésére, amelyet tökéletesen ismerek. Ezért a konfliktus hosszú, túlságosan hosszú lesz.
- Ön szerint mi a legjobb megoldása a szíriai válságnak?
- Nem látok megoldást, semmilyen megfelelő megoldást. Lehetséges lett volna, de ma már nem. A forradalom kezdetekor lehetett volna megbékélés, utána lehetett volna szabad parlamenti választásokat tartani, és politikai pluralitást létrehozni elnökválasztással, hogy leváltsák Aszadot. Ma viszont erre már nincs lehetőség. A vérfürdő után képzelődés lenne békés változásról beszélni. Amint azt említettem, egy hosszú út elején járunk, legyen szó akár Szíriáról, akár Irakról.
- Beszéljünk Libanon politikai helyzetéről! Másfél éve nincs elnöke, a hírek szerint Szulajman Frangieh képviselőnek a legtöbb az esélye arra, hogy megválasszák. Miért?
- Az elsők között voltam, akik Szulajman Frangieht elnökjelöltnek javasolták. Miért ne? Másfél évig körbe forogtunk, és olyan parlamenti üléseken vettünk részt, amelyek nem vezettek sehová. Miért ne lehetne ő? Libanon politikailag megosztott: az egyik oldalon a szíriai rezsim és Irán támogatói állnak, a másikon pedig az úgynevezett szuverenisták, akiket olyan országok támogatnak, mint az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia. Hogy kompromisszumra jussunk, Szulajman Frangiét javasoltuk köztársasági elnöknek és Szaad Haririt kormányfőnek. Miért ez az indítvány? Egyszerűen azért, mert az intézmények a teljes romlás stádiumában vannak, a gazdasági helyzet nagyon rossz, ily módon a következő év nagyon nehéznek ígérkezik.
- Ebben a választásban az a meglepő, hogy olyan benyomást kelt, mint ha az Aszad-rezsim választása lenne, mivel Frangieh közel áll Bassárhoz.
- Nem értek egyet ezzel az elmélettel. Felelős vagyok a szavaimért. Hallottam már ezt a hozzám közel állóktól,azoktól, akiket szuverenistáknak neveznek, és másoktól is. De úgy vélem, Bassár el-Aszadnak sokkal nagyobb gondjai vannak mintsem, hogy a libanoni ügyekkel foglalkozzon. Mit nyerhetne Libanonban? Már ott van neki a Hezbollah, amelyet bevont a Szíriában folyó harcokba. Tehát semmilyen haszna nincs. Amint azt az elején mondtam, a konfliktus folytatódni fog. Dolgozzunk tehát egy közös megállapodáson! Tudja, a politika nem más, mint kompromisszum.
- Egy Twitter-üzenetben azt írta az orosz elnöknek,Vlagyimir Putyinnak, hogy az Ön székhelye, Moukhtara jó kezekben van, mire utalt ezzel?
- Néha szeretek cinikus lenni a Twitteren. Olvastam valahol – talán igaz, talán nem -, hogy a libanoni külügyminiszter, Jobran Bassil megpróbálta ellenem hangolni az oroszokat, és barátom, az orosz külügyminiszter-helyettes, Mihail Bogdanov udvariasan válaszolt neki: “Moukhtara jó kezekben van, és Valíd Dzsumblatt mindig a barátunk marad”. Kapcsolatunk hosszú múltra tekinthet vissza a Szovjetunióval, később Oroszországgal. Ami a külügyminiszterünket illeti, ő nem régi szereplő ebben a kapcsolatban.