NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bekerült az SDR-valutakosárba a kínai jüan

Bekerült az SDR-valutakosárba a kínai jüan
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Nemzetközi Valutaalap hozzáadta a kínai jüant a tartalékvaluta-kosárhoz. Az IMF úgy indokolta a döntést, hogy Kína nemzeti valutája minden létező

HIRDETÉS

A Nemzetközi Valutaalap hozzáadta a kínai jüant a tartalékvaluta-kosárhoz. Az IMF úgy indokolta a döntést, hogy Kína nemzeti valutája minden létező kritériumnak megfelelt, ezért 2016 októberétől az SDR-valutakosár tagjává válik, amelyben jelenleg az amerikai dollár, a japán jen, az angol font és az euró található.

- A jüan befogadása a tartalékvaluta-kosárba azt jelzi, hogy jelentős reformokat hajtott végre Kína, beleértve azt is, hogy kinyitotta kapuit gazdasági és pénzügyi értelemben is. A gazdaságát és a pénzügyi mozgásokat már sokkal inkább a piac irányítja, és nem a kínai hatóságok – mondta az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde.

Peking a jüan felvételét tavaly kérte.

Jövő év októbere után már bármely ország központi bankja, amely eddig például dollárban tartalékolt, jüanra válthat. Ez főleg a feltörekvő gazdaságok esetében valószínű, amelyek szoros kereskedelmi kapocslatban állnak Kínával.

Elemzők biztosra vették az IMF pozitív döntését, mivel Kína a világ második legnagyobb gazdasága, a jüant pedig támogatta az Egyesült Államok és a IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén