NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A vallások békés egymás mellett éléséről beszélt a pápa

A vallások békés egymás mellett éléséről beszélt a pápa
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ferenc pápa miséjén 20 ezren vettek részt Banguiban.

HIRDETÉS

A muzulmánok egyik legjelentősebb közép-afrikai központjába látogatott Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban egy mecsetlátogatással demonstrálta, hogy a különböző vallások hívei békésen élhetnek egymással. A helyszín nem véletlen, korábban itt jelentős vallási feszültségek voltak.

- Ne felejtsük el, hogy keresztények és muzulmánok hagyományosan éltek együtt régóta, hosszú éveken át békében – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Kitörő örömmel fogadták Ferenc pápát azok, akik a látogatási útvonal mentén várták az egyházfőt. Nem lehetett érzékelni annak jelét, hogy a pápa látogatását iszlamista szélsőségesek akarták beárnyékolni. A Boko Haram és az al-Sabab csoport terroristái sok szenvedést okoznak a Szaharától déli területeken.

- Békés és erős kapcsolat van a keresztények és köztünk, és továbbra is testvérekként akarunk itt élni – mondta egy muzulmán férfi.

Ferenc pápa egy szabadtéri misével zárta látogatását. A szertartáson 20 ezer ember vett részt, helyiek és máshonnan érkezett menekültek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A pápa afrikai útjának legveszélyesebb állomására érkezett

Mártírokért imádkozott a katolikus egyházfő Ugandában

Mártírokért imádkozott Ferenc pápa Ugandában