Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A párizsi terror áldozataira emlékeztek

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
A párizsi terror áldozataira emlékeztek

Nemzeti megemlékezést tartottak a két héttel ezelőtti párizsi merényletek 130 halálos áldozatának emléke előtt tisztelegve péntek délelőtt a francia fővárosban, az Invalidusok díszudvarán.

A megemlékezésen az áldozatok mintegy ezer hozzátartozója, a sebesültek egy része, valamint a teljes francia kormány vett részt. Jelen voltak a legfőbb ellenzéki politikusok, köztük Nicolas Sarkozy volt államfő, a parlamenti pártok vezetői és a támadásban elhunyt külföldi állampolgárok országainak nagykövetei is, összesen 2600 meghívott. Két család viszont nem kívánt részt venni a szertartáson, tiltakozásul azért, mert szerintük Franciaország nem tett elég erőfeszítést a terrortámadások megelőzése érdekében.

A ceremónián egyperces néma csönddel, a francia himnusszal és az áldozatok neveinek felolvasásával emlékeztek.

Francois Hollande köztársasági elnök többek között arról beszélt, hogy a terroristák, akiknek célja, hogy gyűlöletet és széthúzást keltsenek, nem lesznek képesek ezt megvalósítani.

- A hazafiasság, amely ma a büszkén kitett zászlókban mutatkozik meg, a spontán összejövetelek, a Marseillaise-t éneklő tömegek… Mindennek semmi köze a bosszúvágyhoz vagy a mások kirekesztéséhez. A tragédia ellenére, a kiontott vér ellenére, Franciaország tartja magát a remény és a béke sértetlen alapértékeihez.

Az elnök kiemelte, hogy az áldozatok több mint fele 35 évesnél fiatalabb volt. Hangsúlyozta: könyörtelenül fogják támadni a felelősöket, és a franciák számíthatnak a hadsereg védelmére.

Több zeneszám is felhangzott a ceremónia során: köztük a legendás Jacques Brel dala, a Quand on n’a que l’amour, vagyis az Amikor csak a szeretet van nekünk című is, miközben a háttérben az áldozatok fényképeit vetítették ki.