rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Abaaoud Spanyolországban is toborzott


Spanyolország

Abaaoud Spanyolországban is toborzott

Spanyolországban is verbuvált a párizsi terrrortámadások főszervezője, Abdelhamid Abaaoud, akiről úgy tudni, hogy a francia kommandósok végeztek vele szerdán hajnalban Párizs egyik elővárosában, Saint-Denis-ben.

Abaaoud az interneten toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek, nem csak férfiakat.

Erről beszélt a spanyol belügyminiszter egy tévéinterjúban. Jorge Fernández Díaz azt mondta, bizonyítékaik vannak arra, hogy Abaaoud spanyolokat is megpróbált csatlakozásra bírni a közösségi médián át, leginkább nőket. Arra bíztatta őket, hogy menjenek vele Szíriába, ott harcoljanak a terroristák oldalán, vagyis nem azért, hogy Spanyolországban kövessenek el akciókat. Erre nem utal semmi – tette hozzá a spanyol belügyminiszter.

Ez egybevág az Iszlám Állam propagandájával, amely nőknek is szól mondván, hogy szükség van rájuk, mert be kell népesíteni a tavaly nyáron kikiáltott kalifátust.

Madridban fokozott készültséget rendeltek el a hatóságok a múlt pénteki párizsi terrortámadások után.