rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Francois Hollande: van összefüggés a menekültválság és az Iszlám Állam között


Franciaország

Francois Hollande: van összefüggés a menekültválság és az Iszlám Állam között

A francia köztársaság elnöke a polgármesterek előtt tartott beszédet Párizsban, amelyben elismerte, hogy a pénteki terrortámadás gyanúsítottjai voltak a célpontok. A rendőrség őket akarta semlegesíteni a meglehetősen kockázatos akció során.

Francois Hollande egyben bejelentette, hogy növelik a rendőrség állományát, jelenlétüket pedig az egész ország területén megerősítik.

- Ezek az események ismét azt bizonyítják, hogy háborúban állunk, háborúban állunk a terrorizmus ellen, de ezt ők indították, ők döntöttek úgy, hogy harcolni akarnak ellenünk.

- A szíriai katonai műveleteket fokoztuk. A Charles de Gaulle repülőgép-hordózó már kihajózott. Ha a Földközi-tenger keleti feléhez ér megháromszorozhatjuk légitámadásainkat. Arra kértem a nemzetközi közösséget, hogy vegyék ki részüket, csatlakozzanak, mert csak közösen tudjuk eltörölni az Iszlám Államot.

Az elnök kitért a menekültkérdésre is. A pénteki támadások egyik elkövetőjénél egy szíriai útlevelet találtak, és azon a néven regisztrálták a férfit Görögországban. Ám azóta kiderült, hogy egy halott szíriai katona útlevele volt. A menekültek között az Iszlám Állam katonái is megbújnak. Törökországban közben szinte iparággá alakult a hamis szíriai személyigazolványok gyártása. Francois Hollande erre így reagált:

- Néhányan össze akarják kötni a közel-keleti menekültek beáramlását és a terrorfenyegetettség növekedését. Az igazság az, hogy van kapcsolat, ezek az emberek pont azért menekülnek Irakból és Szíriából, mert a terroristák, akiket ma támadunk, őket támadták, így üldözve el őket otthonukból.

Francois Hollande beszéde végén a polgármesterek elénekelték a francia himnuszt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

Bernard Cazeneuve: a terrorizmus elleni harc folytatódik