NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Párizs: az iskolákban becsöngettek, mint minden hétfőn reggel

Párizs: az iskolákban becsöngettek, mint minden hétfőn reggel
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A fiatalok szerint nem ígér sok jót a világ, amit a felnőttek rájuk hagynak.

HIRDETÉS

Az első hétköznap a péntek esti brutális terrortámadás után Párizsban.

Az iskolákban reggel ugyanúgy becsengettek, mint a múlt hét utolsó munkanapján.

A Voltaire gimnázium egyike a legelismertebb középiskoláknak a XI. kerületben, vagyis azon a környéken, ahol a terroristák gyilkoltak.

A diákok szó nélkül tudomásul vették, hogy most nem járhatnak olyan szabadon ki-be, ahogyan megszokták.

A gimnázium egyik tanára, Axel Manuali arról beszélt az Euronews riporterének, hogy az első óra előtt összegyűltek, mindnyájan, akik csak tanulnak, dolgoznak ott az iskolában. Megrendítő percek voltak, mindenki méltóképpen reagált a történtekre, együttérzés és összetartás – ez uralkodik most az iskolában – mondta.

A diákok között többen is személyesen érintettek – rokonaik, barátaik haltak meg a terrortámadásokban. Volt, aki hétfőn reggel tudta meg, hogy elvesztett valakit a szerettei közül.

Egy 18 éves fiú azt mondta az egyik szünetben, hogy az élet megy tovább, bármilyen borzalmas is, ami történt. Sosem fogják elfelejteni, mindig is ott marad bennük mélyen ez a szörnyűség, de nem retteghetnek egy életen át, meg kell bízniuk a hazájukban.

Másikuk szerint ez a világ, amelyet az előző generációk rájuk hagynak, semmi jót nem ígér. Midenfelé felfordulás, háború. Talán nekik még van némi esélyük, de abban már nem biztos, hogy a gyerekeiknek is lesz. A természet romokban, az emberek egymás vérét veszik, nincs sok okuk a reménykedésre.

Az Euronews riportere, Valerie Gauriat Voltaire-ről, a francia Felvilágosodás nagy gondolkodójáról beszél mondván, hogy a vallási fanatizmus ellensége, a szabadgondolkodás hirdetője volt. Eszmeisége ma feladja a leckét a párizsi ifjúságnak – mondja az Euronews riportere, Valerie Gauriat Párizsban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

" Bataclan generáció", egyetemisták értékelték a terrortámadást

Áthelyezhetik a párizsi olimpia megnyitóját, ha a magas biztonsági kockázat ezt indokolja

120 éves a brit-francia barátság