NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mi a manó?! - Elf-őrület a West Enden

Mi a manó?! - Elf-őrület a West Enden
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Óriási az érdeklődés az Elf című musical iránt Londonban, amely a Will Ferrell főszereplésével forgatott 2003-as hollywoodi produkció, a Mi a manó

HIRDETÉS

Óriási az érdeklődés az Elf című musical iránt Londonban, amely a Will Ferrell főszereplésével forgatott 2003-as hollywoodi produkció, a Mi a manó alapján készült.

A történet egy Buddy nevű árva fiúról szól, aki véletlenül bemászik a Mikulás puttonyába, így kerül az Északi-sarkra, ahol a karácsonyi ajándékokat készítő manóknak segít. Egy nap azonban megtudja az igazságot, és felkerekedik, hogy New Yorkban megkeresse az igazi apját.

A hiperaktív Buddy figuráját ezúttal Ben Forster, a 2012-es Superstar brit tehetségkutató show győztese alakítja, aki elmondta, hogy a napi két előadás komoly kihívást jelent számára.

- Azért az jó, hogy jóval többet ehetek, mint általában, mert úgy érzem, rengeteg kalóriát égetek el, de ez egy nehéz szerep, hiszen Buddy egyfolytában pörög. Szent ég! És ez megy két órán keresztül naponta kétszer. Tegnap este, amikor hazaértem, úgy éreztem magam, mint akin áthajtott egy busz. Beültem a kocsiba, és úgy éreztem, hogy egy lépést sem tudok tenni.

Joe McGann játssza Buddy apját, aki szerint a film rajongói elégedettek lehetnek a színpadi változattal.

- Azt szeretem benne leginkább, amit magában a színházban is, hogy mindannyian egy térben vagyunk Buddyval együtt. Így sokkal közvetlenebb módon áramlik a szeretet. A varázslat az orrunk előtt történik. Amikor a szavak nem segítenek, akkor énekelhetsz, és ha már az sem, akkor ott van a tánc. És mindezt egy hatalmas, gyönyörű díszlet foglalja keretbe – mondja Joe McGann.

A színpadi változat zenéjét a Tony-díjra jelölt Matthew Sklar és a The Wedding Singer zeneszerzője, Chad Beguelin jegyzi, a librettót Bob Martin és a Tony-díjas Thomas Meehan írta.

Persze egy ilyen méretű produkció sokba kerül. A karácsonyi előadásokra 244 font a legdrágább jegy. A producerek szerint a költséges díszlet mellett az tornássza ilyen magasra az árakat, hogy a darabot mindössze 10 hétig játsszák. A musical január 2-ig látható a londoni Dominion Színházban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai