rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Történelmi választások Mianmarban


Mianmar/Burma

Történelmi választások Mianmarban

Mianmar egyes körzeteiben máris megkezdődtek a vasárnapra kiírt parlamenti választások, amelyek ezúttal nagy változást hozhatnak az ázsiai országban.

Elemzők szerint az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért elsöprő győzelmet arathat. A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji pártja 25 éve nem indult országos választáson.

1990-es győzelmét az akkori katonai rezsim egyszerűen nem ismerte el, így maradt minden a régiben.

Ezúttal Mianmar beengedte a nemzetközi megfigyelőket, ami az elmúlt években indult demokratikus átmenet egyik jele. De az ENSZ főtitkára ezzel együtt is aggódik a mianmari választások tisztasága miatt.

A választásokon 90 párt több ezer jelöltje indul, de valójában a fergeteges kampány után lévő ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért és a jórészt katonákból alakult kormánypárt, az Egyesült Szolidaritás és Fejlődés pártja között dúl a küzdelem.

A mianmari parlament mandátumainak negyede a hadseregé. Annak, aki kormányra akar kerülni, a fennmaradó helyek 67 százalékát meg kell szereznie a törvényhozás mindkét házában.

Ami a hatalmi erőviszonyokat illeti, Mianmarban nem a kormányfő, hanem az államfő befolyása nagyobb. Csakhogy az ellenzék vezére, Aung Szan Szú Kji államfő nem lehet, mert gyermekei brit állampolgárok.

De egy csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ha győznek, nagyobb hatalma lesz, mint az elnöknek.

Az ellenzék egy dologgal nem nagyon foglalkozik, és ez a kisebbségek helyzete. Pedig a jogfosztott muzulmán rohingják ezrei menekülnek az országból, miközben más kisebbségek polgárháborús harcok közepette próbálnak túlélni az egykori Burmában.

Mi van most Mianmarban?

A katonai junta hatalomra kerülésével Mianmar elszigetelődött. Több mint két évtized telt el így, de az elmúlt években oldódott a helyzet. A külföldi befektetések és a turizmus is megugrott. Előbbi 900 millióról 8 milliárdra nőtt, utóbbi meghatszorozta a külföldi turisták számát. De az nem változott, hogy a gazdaság gyakorlatilag háromnegyedét a hadsereg közvetlenül vagy áttételesen ellenőrzése alatt tartja.