rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Smink nélkül – Holdutazás szimuláció csak nőkkel


Oroszország

Smink nélkül – Holdutazás szimuláció csak nőkkel

Egy Holdutazást szimuláló kísérlet keretében hat nő töltött el nyolc napot összezárva egy kabinban Moszkvában. Egy orosz tudóscsoport arra kereste a választ, hogyan viselkedne a világűrben egy kizárólag nőkből álló legénység.

Az eddig példa nélküli virtuális utazás során az űrhajósnők különböző pszichológiai és biológiai kísérleteket is elvégeztek.

- Nem volt köztünk konfliktus – jelentette ki Daria Komisszarova. És szeretném elmondani azoknak a közösségi médiában szkeptikusan nyilatkozó embereknek, akik “cicaharcot” jósoltak – hogy csalódniuk kell, nem volt ilyen! És sminkre sem volt szükségünk!

A kísérletben egy orvosnő és egy pszichológusnő is részt vett.

- Teljesen elszigetelten, egy külön világban éltünk – mondta el Polina Kuznyecova. Semmilyen kapcsolatunk sem volt Moszkvával. Nem kifejezetten az űrben éreztük magunkat, inkább mindentől távol, egy izolált helyen.

Oroszország küldte az első nőt a világűrbe 1963-ban, Valentyina Tyereskovát. A nők a későbbiekben azonban kisebb részt vállaltak az orosz űrprogram fejlesztésében.

Oroszország embert akar küldeni a Holdra – 1969-ben lemaradt az amerikaiak mögött -, az utazást 2029-re tervezik.