NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bomba robbanhatott a lezuhant orosz gépen

Bomba robbanhatott a lezuhant orosz gépen
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

London bejelentette, hogy leállítja a légi közlekedést Nagy-Britannia és Sarm-es-Sejk között

HIRDETÉS

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy bomba robbant a múlt hét szombaton lezuhant orosz repülőgép fedélzetén. Korábban egy név nélkül nyilatkozó egyiptomi, majd egy amerikai forrás is erről beszélt. Legutóbb pedig a brit kormány – a rendelkezésére álló információk alapján – erre a következtetésre jutott.

- Jelentős esélye van annak, hogy a szerencsétlenséget egy robbanószerkezet okozta, amely a fedélzeten volt – közölte Philip Hammond brit külügyminiszter.

A magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista szervezet a tragédia után magára vállalta a felelősséget. Nemzetközi szakértők akkor nem tartották valószínűnek, hogy a csoport képes lenne arra, hogy lelőjön egy gépet, mert úgy vélekedtek, hogy nincs meg az ehhez szükséges technikai felszerelésük.

Az eddigi vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a gépen történt a robbanás, így a szakértők mégis elképzelhetőnek tartják, hogy a szélsőségesek állnak az akció mögött. Ilyen típusú merényletet eddig még nem hajtott végre az Iszlám Állam.

Philip Hammond brit külügyminiszter bejelentette azt is, hogy mostantól nem indulnak utasszállító repülőgépek Nagy-Britanniából Sarm-es-Sejkbe.

- Úgy döntöttünk, hogy változtatnunk kell az utazási gyakorlaton, azon is, amely a Sarm es-Sejki repülőteret érinti. Ez azt jelenti, hogy mostantól nem lesz légi közlekedés Nagy-Britanniából Sarm es-Sejkbe.

Az Egyiptomban nyaraló brit turistákat minél előbb szeretnék hazaszállítani.

- 1981 óta járok Egyiptomba. ’97-ben egy fegyveres támadás után voltam, amikor turistákat öltek meg. A jövőben is jövök még – nyilatkozta egy brit nő.

- Szerintem ez egy nagyon rossz döntés. Egy ilyen tragédia a világon bárhol megtörténhetett volna – véli egy másik turista.

Egyiptom szerint komoly gazdasági károkat okoz nekik London döntése. Jelenleg mintegy kétezer brit turista tartózkodik Sarm-es-Sejkben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egész családok haltak meg a Kogalymavia KGL9268-as járatán

Lavrov szerint Zelenszkijjel értelmetlen tárgyalni

Oroszország az első stratégiai bombázóját vesztette el - a saját területe felett