Színpadra állítani egy operát félelmetes, felemelő élmény, különösen, ha egy kortárs darabról van szó, amit még soha senki nem rendezett meg.
Színpadra állítani egy operát félelmetes, felemelő élmény, különösen, ha egy kortárs darabról van szó, amit még soha senki nem rendezett meg.
A Forgószél esetében pedig egy olyanról van szó, amiről mindenkinek Alfred Hitchcock filmje jut eszébe. Ebben Cary Grant mellett Ingrid Bergman tündökölt, akinek az idén ünnepeljük 100. születésnapját. Az ő tiszteletére rendelte meg a göteborgi operaház a Forgószél operaváltozatát. Bergman szerepét a sztárszoprán, Nina Stemme alakítja, a Musica pedig forgatott a próbákon.
A művészek politikai és pszichoanalitikai csavart is vittek a darabba – ezt leginkább Alex és az anyja karakterén keresztül lehet látni.
– Elég érdekes kapcsolat van Madame Sebastian és a fia között. Már-már túl szoros a komfortoshoz képest, azt hiszem, az asszony sokat büntette a gyerekét, és még mindig eléggé irányítja a fiát. A filmben nem látszódik ennyire az anya keménysége, de a színpadon egy nagyon kemény, gonosz figurát látunk – mondta Katarina Karnéus, az anyát alakító énekes – Számomra ez nagyon vicces, nagyon okos, nagyon karakteres, nagyon gonoszkodó, nagyon élvezem az elmélyedést benne!
A brit színpadi rendező, Keith Warner még tovább analizálta a szerepet.
– Szerintem van ebben egy nagyon érdekes meta-szint, hogy miként viszonyulnak nők, színésznők, szigorú apák lányai a hatalom megosztásához. Aliciának nem csak az a gondja, hogy egy náci lánya, hanem hogy épp ennek a hatalommániás apának a lánya, vagyis ahogy mindannyian küzdünk a lelkünkben egy hatalmaskodó személlyel, aki meghatározná, hogyan gondolkodunk, viselkedünk – és végül hogyan szabadulunk meg tőle.
Azt hiszem, ez arról szól, a világ hogyan küzd meg a hatalommal – de végül is Hitchcock filmjei mind a hatalomtól, a hatalommal rendelkezőkkel szembeni félelemről szól. A legbensőbb félelmeinkben kutakodott. Folyton anyákról, apákról, főnökökről, az életünket uraló emberekről szól, akik olyan szörnyűvé tudják tenni az életünket, és azt hiszem ez az opera is ezzel foglalkozik: hogyan győzzük le a fejünkben parancsoló hangokat.