NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az emberi belefáradtak az értelmi gyulladásokba - interjú a Wikipedia alapítójával

Az emberi belefáradtak az értelmi gyulladásokba - interjú a Wikipedia alapítójával
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Jimmy Wales megbecsült internetes vállalkozó, akit leginkább a Wikipedia nevű non-profit enciklopédia alapítójaként ismerünk. Saját maga szerint

HIRDETÉS

Jimmy Wales megbecsült internetes vállalkozó, akit leginkább a Wikipedia nevű non-profit enciklopédia alapítójaként ismerünk. Saját maga szerint internetfüggő, és szenvedélyesen hisz az erejében, hogy általa meg lehet osztani a tudást a jelen és a jövő generációival. Az amerikai Alabamában született, jelenleg pedig Londonban él feleségével és két lányával.

– Jimmy Wales és a Wikipedia kapta az Asztúria Hercegnője Díjat a nemzetközi együttműködés kategóriájában. Úgy látszik, minden évben kap egy újabb plecsnit.

– Meglehetősen boldogok vagyunk, mert ezt a díjat a nemzetközi együttműködésért adták, ami a Wikipedia egy része, ráadásul nagyon fontos számunkra, mert része a kultúránknak, része a közösségi szellemiségünknek, és ezt nem túl gyakran értékelik. Legtöbbször internetes jelenségként, technikai eredményként tekintenek ránk, miközben mi inkább kulturális jelenségként tekintünk magunkra, ahol nemzetközi csapat dolgozik együtt, szóval, igen, jó.

– Mennyi Jimmy Wales van a Wikipédiában?

– Hát, ezt elég nehéz megmondani. Szerintem a Wikipedia eredeti értékeiből még mindig elég sokat tükröz a mostani Wikipedia, Nem szeretem az olyan politikai vitákat, amelyek abból állnak, hogy a felek ordibálnak egymással, és mindenki nagyon szélsőséges. Szeretem ilyenkor megállítani ezt, és először megérteni. Ez nyilvánvalóan alapértéke a Wikipediának is, hogy megpróbálja valóban semlegesen bemutatni a dolgokat, mielőtt véleményt alkotnánk.

– De akarunk-e semlegesek lenni, amikor izgalmakra vágyunk, vitatkozni akarunk? A politikát a vita működteti, az érvelés.

– Igen, ez nagyon érdekes. Nagyon komolyan hiszek abban, hogy az embereknek mindkettőre szükségük van, és a médiában elkövetett egyik hiba – most Londonban élek, és látom az újságokban a címeket, hogy egymás után leskelődnek, meg ilyenek. Sok figyelmet kapnak így, és tudjuk, hogy az online kattintásvadász címek is sok olvasót hoznak. Mégis, a Wikipedia a világ ötödik legnépszerűbb weboldala, pedig nincsenek hatásvadász cikkeink, amikkel felkavarhatnánk az olvasók érzelmeit. Szóval azt hiszem, mindkettőre szükség van. Szeretnének egy kevés érzelmes, felhevült vitát, de ismerni akarják a hátteret is.

Például ha vesszük az Obamacare-t – az amerikai egészségügyi reformot – kapcsoljon be bármilyen amerikai tévét vagy olvasson bele bármelyik amerikai napilapba, és tele vannak heves véleménycikkekkel pró és kontra. De nagyon nehéz kibogarászni, hogy mi az ördögről is van szó, hogy mik is ezek a reformok. Hihetetlen bonyolult volt, és a Wikipedia pont ezt nyújtotta, leírta az alapokat, és most már tudunk róla úgy vitázni, hogy konkrétan tudjuk, miről is beszélünk.

– A Wikipedia tudást nyújt, és a tudás hatalom. Nem lehet ez egy kicsit veszélyes, hogy minden embert felvérteznek ezzel a hatalommal?

– Ja, persze. (nevet) Remélem, hogy így teszünk. Remélem, hogy lehetőséget adunk az embereknek, hogy hozzáférjenek rengeteg információhoz, rengeteg tudáshoz, azáltal, hogy tanulnak a kultúráról, az irodalomról, tudományos és politikai ügyekről, és ezzel jobbá teszik az életüket. Többek között azt látjuk ha körbenézünk a világban, hogy az internet és az új kommunikációs eszközök erőt adnak a népfelkeléseknek.

De azt is látjuk, hogy emberek küszködnek, azt mondják, hogy „nézz szét az országomban, elcsalt választások vannak, ugyanazok az emberek vezetik az országot 40 éve, miközben Amerikában és Európában – minden hibájukkal együtt – békésen váltanak kormányokat, közben meg az emberek által támogatott ötletek megvalósulhatnak. Hogyan juthatnánk el idáig, mi a gond a mi társadalmunkkal és intézményeinkkel? Ez egy olyan komoly kérdés, amit nem lehet azzal megválaszolni, hogy kimegyünk az utcára tüntetni. Akkor tudunk rá választ kapni, ha azt kérdezzük, hogy mik a megfelelő fékek és ellensúlyok, hogy tudunk olyan kormányt alakítani, amelyik védi az emberek szabadságát és jogait?

Mi ennek egy nagyon kicsi része vagyunk, de remélem, hogy az internet által nyújtott tudás segít nekik abban, hogy a gyengék kevésbé lesznek kitéve a demagógiának.

– Az jár a fejemben, hogy az ember azokra a tanáraira emlékezik, akik igazán lelkesíteni tudtak. Az internet nagyon lapos és unalmas, ha kinyitom a Wikipediát, akkor semmit nem találok benne, ami igazán megfogna és emlékezetes lenne belőle.

– De az emberek elolvassák, és nagyon szenvedélyesen tudnak vitatkozni róla. Szerintem sokan belefáradtak a folyamatos érzelmi kitörésekbe, és csak azt kívánják, hogy legyen egy higgadt, egészséges tényközlés. És a Wikipedia méretéből adódóan mindenki talál benne valami érdekeset. Bármi is érdekli az embert, valamit mindig talál benne, amire felkapja a fejét.

– Ha megnézem az ön Wikipedia oldalát, akkor nem igazán ismerem meg az embert, nem tudom mi volt jó, mi volt rossz az életében…

– Hát persze. Az egyik érdekes dolog a Wikipediában, hogy azt mondjuk, szeretnénk a világ tudásának összege lenni. Összeg alatt az összegzését értem, de ezen kívül még rengeteg minden van a kultúránkban. Egy fantasztikus Hamlet-előadás átélése fényévekre van attól, hogy az ember olvas Hamletről a Wikipedián. De megnézni a Hamletet bármilyen háttértudás nélkül, a környezet ismeret nélkül, egy csomó részletet nem lehet megérteni, de ezek együtt fantasztikus élményt tudnak nyújtani. Ha meg akar ismerni egy embert, valóban meg akarja érteni őt, akkor többre van szükség egy Wikipedia-oldal elolvasásánál. Az csak az alapvető adatokat nyújtja.

– Említette az emberi tudás összességét, és hogy minden ember számára elérhetővé akarja tenni. Ez egy ambiciózus terv, egy hatalmas feladat.

– Elég érdekes, hogy épp ezért vagyunk ilyen sikeresek. Ez egy hatalmas, merész ötlet, és ha korlátoznánk, akkor az emberek már nem lelkesednének érte annyira. De ez hajt minket is előre. Azt tudjuk, hogy a következő tíz évben legalább egy, talán két milliárd új felhasználó csatlakozik az internetre. Már most át kell gondolnunk, hogy fogjuk tudni támogatni őket, hogy mit jelent ez a rengeteg információ azoknak az embereknek, akik ezelőtt valószínűleg nem fértek hozzá a tudáshoz, de egyszerre ott lesz az egész internet a zsebükben – merthogy ezek az emberek mobil eszközökkel fognak netezni.

HIRDETÉS

Szóval az az elképzelés, hogy a lehető legtöbb embert érjük el a világ minden sarkában, az nagyon fontos számunkra. És nekem ez az egyik olyan dolog, ami ilyen fontossá teszi a Wikipediát, hogy olyan történelmi pillanatban élünk, amikor rendelkezésünkre áll ez a fantasztikus eszköz. Amikor egy csomó ember először találkozik az internettel azt gondolták, hogy ez milyen fantasztikus, mindenkit összehoz a Földön, mindent megtanulhatnak, satöbbi. Aztán jött a dotkom robbanás, amikor azt hitték, hogy a neten lehet kutyatápot rendelni, meg ilyen butaságok. A Wikipedia arról szól, hogy Tyűha, itt van ez a remek dolog, ami összehozza az embereket, terjeszti a tudást, segít megérteni egymást. Nagyszerű, ez egy elég jó dolognak hangzik, úgyhogy ezt is csináljuk.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A mocskostól a sötétig- modern és szemtelen kiállítás a londoni Tate Britainben.

Meghalt Eötvös Péter kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző

Az Ukrajna elleni háború áldozatául esett művészet és művészek