rendkívüli hír

A kockázat viszi előre az embert - interjú Francis Ford Coppolával

A legendás rendező Oviedóban nyilatkozott az Euronewsnak.

Éppen ezt olvassa:

A kockázat viszi előre az embert - interjú Francis Ford Coppolával

Betűméret Aa Aa

Az Euronews Spanyolországban érte el Francis Ford Coppolát, a nemzetközi filmipar legjelentősebb alkotóinak egyikét. A Keresztapa trilógia és az “Apokalipszis most” rendezője, az eredeti “Nagy Gatsby” forgatókönyvírója, a “Don Juan de Marco” producere Asztúria Hercegnőjének elismerését vette át Oviedóban. Javier Villagarciának karrierje kezdetéről, forgatásairól és napjaink fegyveres konfliktusairól is beszélt.

Javier Villagarcia, Euronews:
Francis Ford Coppola, nagyon köszönöm, hogy időt szakít ránk!

Mondja, mit érez most, hogy átvette az Asturias-díjat, amelyet egész életműve elismeréseként ítéltek oda? Büszkeség vagy inkább nosztalgia tölti el?

Francis Ford Coppola:
Őszintén szólva meg vagyok illetődve, zavarba ejt ez engem. Tudja, én mindig is csapatjátékos akartam lenni. Gyerekkoromban gyakran költöztünk apám munkája miatt, így nem nagyon voltak barátaim. Mindenütt kívülálló maradtam. Egész életemben arra vágytam, hogy csapattag lehessek. Amikor az embert kitüntetik egy ilyen fantasztikus díjjal, amilyen ez, bizonyos értelemben magára marad egy kicsit. De persze nehogy úgy vegye, hogy nem örülök neki: óriási megtiszteltetés, és nagyon köszönöm.

Euronews:
Gyakran hallani Öntől, hogy nem akar kommersz filmeket forgatni, már jobban vonzza a független filmesek világa. Ez azt jelenti, hogy vége a nagy Coppola-mozik korszakának?

Francis Ford Coppola:
Talán igen, talán nem. Majd meglátjuk, mit hoz, vagy inkább mit enged az idő. Tudja, amikor fiatal voltam, a kísérleti filmezés érdekelt. Azok a filmek, amelyek arra keresnek választ, hogy mit is tud ez a műfaj valójában. A határait feszegetik. Aztán amikor jöttek az úgymond nagy filmjeim, amelyekkel mára összekötik a nevemet, azt éreztem, hogy nagyobb alkotói szabadságot adnak. Manapság azt látom, hogy nagy filmnek a Batman, a Pókember, az ilyen ember, olyan ember, amolyan ember számít…

Euronews:
Vagyis a szuperhősök tarolnak…

Francis Ford Coppola:
Pontosan. Olyanok, mint az iparcikkek. Nem azért születnek, mert valaki ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy életre keltse őket, hanem azért, mert valaki pénzt akart keresni. Ma senki sem fektet pénzt a filmiparba csak azért, hogy valami újat hozzon létre. Csak az számít, hogy a befektető pénze megtérül-e. Pedig a kockázatra nagy szükség van, az viszi előre az embert. Engem a biztonsági játék nem érdekel.

Euronews:
Engedje meg, hogy idézzem egy múltbéli nyilatkozatát! Ugyanezt mondta. “A filmstúdiók kockázat nélküli filmeket akarnak… Csakhogy ez valami olyasmi, mintha szex nélkül akarnánk gyerekeket szülni.”

Francis Ford Coppola:
Még mindig így gondolom. Fogalmam sincs, hol és mikor mondhattam ezt, de a lényeg, hogy a kockázat nélkülözhetetlen a filmgyártásban. A művészet maga a kockázat, mindig is az volt. Ha az ember már előre biztos abban, hogy amin dolgozik, az egy bámulatos alkotás, akkor elég valószínű, hogy a végeredmény nem lesz az.

Euronews:
Azt is mondta, hogy az igazi elismerés az Ön számára az, hogy 30-40 éve forgatott filmjeire még emlékeznek az emberek. A Keresztapa trilógia és az Apokalipszis most a ’70-es, ’80-as évek nagy mozijai. Mi jött ezek után?

Francis Ford Coppola:
Ahogy már mondtam, ezek a 30-40 éves filmek mára klasszikusok. Az majd elválik, hogy az utánuk következők is klasszikussá válnak-e. Ahhoz még nem telt el elég idő. De mindegy is, engem a felfedezés öröme éltet. Tudja, nekem mindig is az volt a lényeg, hogy új utakat nyissak. Én ezt élvezem. Pénzért nem gyártok mozit. Én nem akarok pénzt keresni a filmjeimmel.

Euronews:
Mesélne nekünk valamit a legújabb munkájáról?

Francis Ford Coppola:
Hát…ha az ember kibeszéli magából a terveit, utána nagyon nehéz valóra váltania őket. Egyszerűen azért, mert a beszéd kielégíti. Úgy értem, közönsége támad, visszajelzést, gyakran máris dícséretet kap, pedig még csak szavak szintjén rakta össze a dolgot. Olyan, mintha az ember kiengedné a gőzt, amelynek hajtania kellene a gépet. Úgyhogy sokat nem mondhatok, de annyit azért igen, hogy amin most dolgozom, nagyobb és merészebb vállalkozás a filmgyártásban, mint amivel valaha is dolgom volt. Nézze, az egyik kommersznek tekintett filmem, az Apokalipszis most a maga nemében mégiscsak kísérleti, hiszen a maga korában őrültség volt ehhez a témához nyúlni. A stúdiókat egyáltalán nem érdekelte a vietnámi háború. Úgyhogy egyedül vágtam bele, kölcsönpénzből, vagyis saját erőből finanszíroztam. Persze nem voltam nyugodt, de végül is őrült szerencsém lett. Épp ez az izgalmas ebben az egészben! Ha mások pénzéből forgattam volna, semmi sem maradt volna a szövegkönyvből. Azt mondták volna, hogy itt egy kicsit így, ott egy kicsit úgy legyen másképp.Esetleg hasonlíthatna-e jobban a Navarone ágyúihoz… És ez érthető. Ki akarna pénzt tenni egy olyan filmbe, amelyről maga a rendező nem tudja megmondani, pontosan miről is szól. Mégis ki a csuda tudja akkor?

Euronews:
Ha már az “Apokalipszis most”-ot említette: ön szerint ez a film segíthet megérteni a világban most folyó háborúkat?

Francis Ford Coppola:
Az “Apokalipszis most” leginkább azt keresi, mit is jelent a morál, az erkölcs valójában. Hiszen nagyon sokan úgy veszik, hogy ők a jók, a másik meg, akivel szemben állnak, a rossz. Mi képviseljük az igaz értékrendet, a terroristáknak ilyen nincs, nekik semmiféle értékrendjük sincs, simán csak gonoszok. Márpedig ez hazugság. Amiről az Apokalipszis most mindennél visszataszítóbb képet fest, az a hazugság. Ha már az ember csinál valamit, akkor nagyon őszintén vállalnia kell azt. A terroristák sok esetben azért minősülnek gonosznak, mert nem egy hadsereg kötelékében harcolnak. Azoknak az államoknak, amelyeknek van hadseregük, könnyű azt mondaniuk, hogy harcba szállnak a terroristákkal. A terroristáknak eközben nincs másuk, mint a testi erejük és az elszántságuk. Azzal harcolnak, ami a kezük ügyébe akad. Úgyhogy aki meg akarja érteni, mi folyik ma a világban, és megoldást akar találni erre a szörnyű helyzetre, amelynek az egyszerű emberek, vétlen menekültek milliói fizetik meg az árát, annak abba kell hagynia a hazudozást.

Euronews:
Térjünk vissza a karrierjéhez: mennyire játszott ebben fontos szerepet Marlon Brando?

Francis Ford Coppola:
Ő egy fantasztikus figura volt amellett, hogy egy óriási színész is. Egy igazi zseni, a szó klasszikus értelmében, márpedig én ezt a szót ritkán veszem a számra. Egész életemben ha két-három ilyen emberrel találkoztam. Marlont az egészen különös, rendkívüli gondolkodásmódja tette azzá. Hadd tegyem hozzá, hogy ez az ember csordultig volt érzelmekkel.

Euronews:
Rendezőként mennyire volt nehéz hangot találnia vele?

Francis Ford Coppola:
Nem volt gondunk egymással. Én csak javaslatokat tettem neki, hátha érdeklik. Kezébe nyomtam egy állatot, máskor egy darab olasz sajtot vagy egy szivart, aztán azt csinált ezekkel, amit akart. Az utasítások kimerültek annyiban, hogy “Tudnád egy kicsit dühösebben?” vagy “Lehetne egy kicsit szelídebben?”. Sosem jutott eszembe, hogy úgy instruáljam, ahogyan az esetek többségében a rendezők a színészeket szokták. Tudja, ő nagyon más volt, ennyi az egész.

Euronews:
Az Ön családjában hemzsegnek a filmrendezők. A lánya, Sophia, a fia, Roman…Gyakran jönnek azzal, hogy “apa, segíts megoldani ezt”, vagy “apa, mit gondolsz arról, hogy”…?

Francis Ford Coppola:
Igen, még mindig előfordul, de ahogy megyünk előre az időben, egyre kevésbé. Viszont a kisebbek, például az unokám, Gian-Carla, aki még csak 28 éves, folyton nyaggatnak. Pont úgy, ahogy a többiek is csinálták, amikor húszas éveikben jártak. Ők most negyvenesek, ötvenesek, és szégyenlősebbek, másrészt meg jobban tudják, mit és hogyan akarnak. De azért egyszer-egyszer előfordul, hogy nálam kötnek ki. És hát itt a feleségem is, aki 79 évesen forgatta élete első filmjét: neki aztán rengeteg kérdése volt. Szóval minél magabiztosabbak, annál kevésbé van szükségük rám, ez így megy.