rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az év legjobb európai filmjei az Urániában


világ

Az év legjobb európai filmjei az Urániában

November 3-tól három napon át az Európai Parlament idén is a budapesti Uránia filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket. A versenyben lévő három alkotás olyan aktuális társadalmi problémákban merül el, mint a menekültválság, a tanárok társadalmi megbecsülésének hiánya vagy a női önrendelkezés kérdése.

A Lux-díj az Európai Parlament filmművészeti díja, melyet 2007 óta minden évben olyan, kortárs problémákra érzékeny filmnek ítélnek oda, amely az európai kulturális sokszínűségről, az európai emberek életéről és identitásáról, mindannyiunkat érintő társadalmi kérdésekről szól. A három döntős alkotást, amelyeket a közönség az Európai Unió mind a 28 tagállamában megtekinthet, nemzetközi zsűri választotta ki.

A Lux-filmnapok keretében a filmeket mindenhol az adott ország nyelvén feliratozva vetítik. A 2015-ös három döntős filmet a jövő héten (november 3-5.) az Urániában vetítik, a győztest november 24-én hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.

Mediterranea

Afrikából indulnak, a szemük előtt Európa lebeg. Üres kézzel jönnek, másuk sincs, csak az álmaik. A jobb élet reménye hajtja őket végig sivatagokon és óceánokon. Van, hogy bekerülnek a hírekbe – például ha a hajó elsüllyed útközben, vagy ha a rendőrség még a másik oldalon elkapja őket – de általában ezek a bevándorlók láthatatlanok maradnak, pedig sorsuk hihetetlen történeteket kínál.

Jonas Carpignano (olasz-francia-német-katari koprodukcióban készült) Mediterranea című filmje két afrikai férfi feszült és megrendítő történetén keresztül teszi átélhetővé azt az életveszélyes utat, amelyet a menekülők végigjárnak, mire megérkeznek Európába, és azt is bemutatja, hogy a megpróbáltatások nagy része csak ezután következik.

A lecke

Nadezhda (Margita Gosheva) tanítónő egy általános iskolában, és amikor az egyik diákját meglopják az osztályteremben, nyomozásba kezd, hogy megtalálja a tettest. Megszállottja lesz a bűntény felderítésének, noha odahaza sokkal nagyobb gondjai vannak: hála adósságainak, amelyet munkanélküli, részeges férjének köszönhet, a bank éppen ki akarja dobni őket és kislányukat a házukból. A becsületes és szigorú elvek szerint élő Nadezhda egyre mélyebbre sodródik munkahelyén és magánéletében egyaránt, kétségbeesett és megalázó megoldásokhoz kell folyamodnia összeomló élete megmentésére.

A Petar Valcanov-Kristina Grozeva rendezőpáros bemutatkozó (bolgár-görög) nagyjátékfilmje szenvtelenül és brutális őszinteséggel beszél a kisember tehetetlenségéről és a tanárok társadalmi megbecsültségének hiányáról napjaink pénz uralta világában. A hűvös, letisztult és precíz történetmesélés, valamint a minden szentimentalizmust mellőző, szorongató atmoszféra csak növeli A lecke érzelmi hatását.

Mustang

Nyár elején járunk. Egy észak-törökországi falucskában a kamaszodó Lola és négy lánytestvére épp hazafelé sétálnak az iskolából. Ártatlanul játszadoznak a fiúkkal, de vannak, akik szerint ez a játék messze nem ártatlan. A skandalum váratlan következményekkel jár: a családi otthon börtönné változik, az iskola helyett jönnek a háztartásvezetésről szóló leckék és kezdik előkészíteni a házasságokat.

Az öt szabadságvágyó nővér keresi a rájuk kényszerített sorsból való kiutat. A francia-török film Deniz Gamze Ergüven török rendező első alkotása. Ő, és filmjének szereplői is ismeretlenek voltak eddig, mégis az idei Cinefest – a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál – fődíját nyerte el, emellett Cannes-ból is kitüntetéssel tért haza. A hírek szerint ez lesz Franciaország jelölése az Oscar-díjra, így a Saul fia egyik legnagyobb kihívója lehet.

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvíz kitöltésével:„ http://www.facebook.com/Europai.Parlament.Tajekoztatasi.Irodaja”

A közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a „www.luxprize.eu” honlapon. Minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2016 júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, és a Lux-díj következő évi kiírásának tíz filmjét is kihirdetik.

hvg.hu cikke alapján

világ

Miért halnak meg afgánok Szíriában Iránért?