rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Leállítják a légiközlekedést Ukrajna és Oroszország között


Ukrajna

Leállítják a légiközlekedést Ukrajna és Oroszország között

Október 25-én éjféltől leáll a közvetlen légi összeköttetés Ukrajna és Oroszország között. Ekkortól él ugyanis az az ukrán döntés, mely megtiltja az orosz repülőgépeknek, hogy használják az ukrán légteret. Oroszország eleinte őrültségnek nevezte a döntést, majd egy ugyanilyen döntéssel ők is letiltották az ukrán repülőket. Az ukránok szerint ez nem okoz gondot nekik:

– Ez a döntés nem akadályozza azokat az ukránokat, akik eddig Moszkvába utaztak átszállni. Ezen utasok a világ bármely pontján átszállhatnak. Akik pedig Oroszországba utaztak dolgozni vagy rokonokat látogatni, ők mehetnek vonattal – nyilatkozta az ukrán közlekedési miniszter.

A 25, tiltólistára került orosz légitársaság nem örül a döntésnek, hiszen évente 110 millió dollár jegyárbevételtől esnek el. Egy orosz utas szintén nem lelkesedett az ötletért:

– Sem Ukrajnát, sem Oroszországot nem támogatom ebben a konfliktusban. Az én szememben ez információs háború. De nekem és az Ukrajnában élő rokonaimnak is nagyon rossz. Meg az Aeroflotnak és a Rosszijának is rossz lesz.

A döntés nem csak a polgári légijárművek, hanem a katonai repülőgépek berepülését is megtiltja. Ukrajna a repülési tilalmat a Krím-félsziget elcsatolása miatt, illetve a szeparatisták utánpótlásának elvágása érdekében hozta, de évente körülbelül egymillió polgári utast is érint.

Attól eltekintve, hogy ez a tilalom milyen sérelmet okoz az egyéni utazóknak, nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország és Ukrajna között milyen konfliktus van. Moszkva és Kijev tárgyalásokat kezdett a helyzet megoldására, hogy megpróbálják legalább részben helyreállítani a légiközlekedést a két ország között.

Korea

Hatvan év után láthatták egymást újra