rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kék fény a világ körül az ENSZ születésnapján


Amerikai Egyesült Államok

Kék fény a világ körül az ENSZ születésnapján

Éppen 70 éve annak, hogy életbe lépett az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapító okirata.

A világszervezetet 51 állam hozta létre azért, hogy garantálja a civilek védelmét, megelőzze a fegyveres konfliktusokat és őrködjön az alapvető emberi jogok érvényesülésén.

A karta 103. pontja kimondja, hogy az ENSZ alapszerződésében vállaltak felülírják az aláírók minden más elkötelezettségét.

Az ENSZ főtitkára ünnepi beszédében nem állította, hogy a szervezet sikerre vitte volna küldetését. Ennek ellenére – folytatta Ban Ki Mun – az ENSZ nélkül sivárabb volna a világ. És most, hogy a közgyűlés elfogadta a fenntartható fejlődés célkitűzéseiről szóló 2030-as határozatot, az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelölte az irányt az emberiség számára – jelentette ki az ENSZ főtitkára.

Az évforduló előestéjén elsőként a szervezet New York-i székházát vonta kék fénybe az ünnepi fényjáték, amely aztán tovább indult nyugat felé, hogy megpihenjen a világ számos nevezetességén.

Körútja vasárnap este ér véget New Yorkban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Mexikó

Patricia kifújt