rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Már tesztelik a vezető nélküli buszokat


Sci-tech

Már tesztelik a vezető nélküli buszokat

Az ajtó záródik, kezdődik az utazás, de nincs utas, és nincs vezető sem. A görögországi Trikala az első európai város, amelynek központjában sofőr nélküli busz jár.

Ez a CityMobil2 nevű projekt része, amelyet az Európai Unió kutatási és technológiafejlesztési 7. keretprogramja finanszíroz (FP7).

A kísérlet a világ minden tájáról vonzza a szakértőket. A CityMobil2 projektmenedzsere szerint a cél nem az, hogy számítógépekkel helyettesítsék a buszvezetőket, hanem az, hogy új tömegközlekedési eszközt alkossanak a mostaniak kiegészítőjeként.

- Vannak balesetek meg dugók, és szennyezett a levegő. A tömegközlekedés megoldást jelenthet, de a hagyományos buszok már nem elegek ehhez. A hiányzó láncszemet az automata járművek jelentik – mondta Carlos Holguin, a CityMobil2 projektmenedzsere.

A francia Robosoft cég buszai 5 méter hosszúak, és 1,5 méter szélesek. 10 embert tudnak szállítani. 20 km/órás sebességel haladnak, 2,4 kilométeres szakaszon járnak.

A járműveket GPS-szel és lézertérkép-rendszerrel szerelték föl a helymeghatározás és a mozgásellenőrzés elősegítésére. A lézer- és ultrahangtechnológiákat arra használják, hogy megmutassák az akadályokat a busz előtt és körülötte.

A buszokban 12 akkumulátor van, két óra alatt lehet újratölteni őket.

- Elektromos motor hajtja, és lézerirányítású GPS-szel találja meg a helyét. A busz centiméter pontossággal követi az előírt útvonalat. Ha akadályt talál az útjában, a lézeres biztonsági rendszer lelassítja, vagy megállítja a buszt – magyarázta Vaszilisz Karavidasz, a projekt technikai vezetője.

A helyi hatóságok kampányt indítottak, hogy tájékoztassák az utasokat és az autóvezetőket. Annak ellenére, hogy a figyelmetlen autósokat megbüntetik, ha rosszul használják a buszsávot, egyesek nem vesznek tudomást az új szolgáltatásról.

A kontrollszobában mindent rögzítenek a technikusok. Ha gond van, hívják a közlekedési rendőröket, vagy küldenek egy sofőrt.

A busz biztonsági lézerrendszere mindent és mindenkit érzékel. Ha két és fél méteren belül valami az útjába kerül, azonnal megáll. Így nem fordulhat elő baleset.

Deszpoina Szamara két fiát kíséri angolórára. Általában biciklivel mennek, a gyerekek azonban most buszra akartak szállni.

- Rendkívül csendes. A busz közeledését jelző csengő az egyetlen hang, amelyre emlékszem. Meglepően gyorsan halad. Azt gondoltam, hogy sokkal lassabb. A gyerekeim el voltak ragadtatva attól, hogy milyen simán megy az úton – mesélte az asszony.

Trikalában régi hagyomány, hogy a sofőrök tiszteletben tartják a kerékpárosokat. Ennek ellenére sokan ellenezték az új buszt. Egyesek azzal érveltek, hogy kevesebb lesz a parkolóhely. Trikala polgármestere megérti az embereket, de kiáll döntése mellett.

- A polgárok nem fogadták el azonnal, ez érthető. Voltak ellenzői. Az emberek nem érezték jól magukat, megértem ezt. Az optikai kábelek miatt ismét feltúrtuk az utcákat, nagy volt a felfordulás. De szép lassan rájöttek, hogy ez egy jó ügy – mondta a polgármester, Dimitrisz Papasztergiu.

A buszok február végén hagyják majd el Trikalát, és a buszsávot a kerékpárosok használják majd. A következő állomás a spanyolországi León.

Trikala és León mellett Milánó, La Rochelle és a finnországi Vantaa szintén részt vesz a CityMobil2 projektben. Fél évig tesztelik majd a vezető nélküli buszt.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Táncoló robotok Hongkongban

Sci-tech

Táncoló robotok Hongkongban