NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hét év után új albummal jelentkezik Bryan Adams

Hét év után új albummal jelentkezik Bryan Adams
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kanadai rocker reméli, hogy a _Get Up!_ legalább olyan sikeres lesz, mint a _Reckless"_ 30 évvel ezelőtt.

HIRDETÉS

A Get Up! Jeff Lynne produceri közreműködésével készült.

Az október 16-án megjelent nagylemez pörgős, fülbemászó dalai, a Brand New Day vagy a You Belong to Me, a nyolcvanas években született ikonikus Adams-slágereket idézik.

Bryan Adams 65 millió eladott albummal és számos díjjal a háta mögött mindig hű maradt önmagához.

- Nem is tudom, kik alkotják a célközönségem. Nem értek a zenei bizniszhez. Csak teszem a dolgom, zenélek. Sosem foglalkoztattak igazán ezek a kérdések. Egyszerűen szeretek dalokat írni, és kész – mondja az énekes-dalszerző.

Adams, aki novemberben tölti be 56. életévét, két kisgyermek apja. A zene mellett fényképezéssel is foglalkozik. Exposed _ címmel megjelent fotóalbumában a szórakoztatóipar és a divatvilág hírességeiről készített portréit, míg a _Wounded – The Legacy of War című képeskönyvében az Irakban és Afganisztánban megsebesült brit katonákat ábrázoló fotóit láthatjuk. Hamarosan új kötettel jelentkezik.

- Szerintem jó, ha az ember más területen is alkot, ha időnként kiszakad abból, amivel alapvetően foglalkozik. Igaz az a mondás, hogy a változatosság legalább olyan jót tesz, mint a nyugalom. Amikor meg kell terveznem egy könyvet, vagy képeket készítek egy magazin számára, az mindig kiragad a megszokott keretekből, és amikor visszatérek, friss szemmel nézek körül a világomban.

Adams jövőre világkörüli turnéra indul Get Up! című albumával.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai