rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Jóváhagyta az iráni parlament az atomprogramról szóló megállapodást


Irán

Jóváhagyta az iráni parlament az atomprogramról szóló megállapodást

Jóváhagyta az iráni parlament az atomprogramról szóló megállapodást kedden, amelyet az ország a nagyhatalmakkal kötött július 14-én. A megállapodást 161 képviselő támogatta, 59 ellene szavazott, 13 pedig tartózkodott.

Az egyezményt Teherán az úgynevezett Hatokkal: az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal kötötte Bécsben több mint kétéves tárgyalássorozatot követően.

A jóváhagyó határozatban ugyanakkor a képviselők kikötötték, hogy a nemzetközi megfigyelőknek csak korlátozott betekintésük lehet az iráni katonai létesítményekbe. Irán mindvégig kitartott amellett, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál.

A határozat a kormány számára nagy győzelmet jelent a nukleáris megállapodás konzervatív ellenzőivel szemben. Ez utóbbiak azzal érveltek, hogy a szerződés a nyugati hatalmak számára kedvezőbb, mint Teheránnak.

A megegyezés értelmében Irán beleegyezett, hogy visszafogja atomprogramját. Cserébe az országot sújtó gazdasági szankciókat megszüntették.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Japán

Japán: konfliktus egy amerikai légibázis körül