NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Együttműködik Szíriában Rijád és Moszkva

Együttműködik Szíriában Rijád és Moszkva
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Erről egyezett meg az orosz elnök és Szaúd-Arábia védelmi minisztere vasárnap.

HIRDETÉS

Szaúd-Arábia védelmi miniszterével találkozott az orosz elnök Szocsiban vasárnap. Mohamed bin Szalmán és Vlagyimir Putyin egyeztetését követően az orosz diplomácia vezetője úgy nyilatkozott, a két ország együttműködésre törekszik Szíriában, a dzsihádisták elleni harc hatkényosága érdekében.

- A hadművelet elsődleges célja, hogy meggátoljuk egy terrorista kalifátus létrejöttét – fogalmazott Szergej Lavrov. – Ami ezt illeti, Putyin elnök világosan megmondta, hogy az orosz haderő Szíriában kizárólagosan az Iszlám Állam ellen harcol – tette hozzá a külügyminiszter.

Moszkva szeptember 30-án indított légitámadásokat Szíriában, a hivatalos közlés szerint az Iszlám Állam visszaszorításának érdekében. Később elismerte, hogy más terrorszervezetek is célpontjai közé tartoznak. Nyugati és helyi ellenzéki források szerint azonban több bevetéskor nem a szélsőségesek, hanem a nyugati támogatással bíró szíriai felkelők állásait bombázták. Rijád, Washington és Ankara is attól tart, hogy Moszkvának inkább a damaszkuszi rezsim fenntartása a célja, mintsem a terroristák elleni harc.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A háború jót tesz az orosz gazdaságnak a katonai kiadások növekedése miatt, közölte az IMF

Áramot vezettek belé: koholt vádak nyomán súlyosan megkínoztak egy oroszt

Katasztrofális árvizek Oroszországban és Kazahsztánban