rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az Olaszliszkai: megnyugvást csak az éberen tartott emlékezet hozhat


Magyarország

Az Olaszliszkai: megnyugvást csak az éberen tartott emlékezet hozhat

Október 9-én mutatták be a Katona József Színházban Borbély Szilárd Az Olaszliszkai című drámáját, Máté Gábor rendezésében. Az előadást már a premier előtt, látatlanban tiltakozás kísérte, sokan kizárólag a kilenc évvel ezelőtti olaszliszkai lincselést látják bele, pedig az olaszliszkai tragédia a cselekménynek csupán az egyik szálához szolgált alapul.

A rendező nyílt levélben követte meg az áldozat családját, amiért nem kereste meg őket a bemutató kapcsán, hangsúlyozva, szerinte a magyar társadalomnak „fontos elvégeznie azt a gyászmunkát, amelynek segítségével talán megakadályozható lehetne a jövőben minden olyan, az olaszliszkaihoz hasonló tett, amely kiolthatja az emberi életet”.

”A megaláztatás része a rendszernek”

Az előadás keretét a szerző, Borbély Szilárd személyes tragédiája adja. A legelején az őt megszemélyesítő Fekete Ernő emlékezik vissza 2000 karácsonyára, amikor az író szüleit rablótámadás érte. Édesanyját brutálisan összeverték, a helyszínen meghalt, édesapja súlyos sebesüléseket szenvedett. Az igazi tettesek nem kerültek elő. Néhány romát vádoltak és bár felmentették őket, vallomásaik mélyen megrázták az írót, aki mindezt az Egy bűntény mellékszálai című írásában dolgozta fel.

Borbély Szilárd erről 2010-ben beszélt egy interjúban: ahogy akkor mondta, a saját személyes tragédiája döbbentette rá, milyen áthidalhatatlan szakadékokat vág ember és ember közé a politika. Hogy ezektől az emberektől elvették az emberhez méltó élet lehetőségét is. Öngyilkossági jelenete talán a legmegrendítőbb része az előadásnak: Fekete Ernő a színpadnak ugyanarra a sötét hátulsó részére görgeti be magát, ahol az ugyancsak általa alakított tanár (az előadásban „Áldozat”) a lincseléses jelenetben meghal.

”A gyűlölet néha hirtelen kap lángra”

A rendszerbe kódolt igazságtalanság az, ami a szerző tragédiáját és az olaszliszkai eseményeket összeköti.
2006. október 15-én egy tanár (az előadásban „Áldozatként „ szerepel, Fekete Ernő alakítja) autójával kis híján elsodort egy az utcán játszó roma kislányt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán. A gyermek a kocsi előtt átfutva végül az árokba esett, de baja nem lett. A férfit azonban a rokonok az odacsődülő falubeliekkel együtt agyonverték. A lincselést az autóból végignézte az áldozat 5 és 14 éves lánya (az előadásban „Kicsi lány” és „Középső lány”, akiket Pálmai Anna és Mészáros Blanka alakítanak). A tárgyalásjelenetben és az azt követő börtönmonológban (a „Vádlott” szerepében Tasnádi Bence) a sehonnan sehová tartó cigányság kilátástalanságát kapjuk az arcunkba, az ügyvéd és az ügyész szócsatájában romákról alkotott sztereotípiák kavarognak. Tettükért a lincselők a felelősek, de a társadalom is, amely a perifériára szorította őket. A bíró szerepében végül Szirtes Ági mondja ki: “az ügy a jog határán látszik túlvezetni”.

Emlékezzünk halottainkra

Az előadásban megjelenik egy másik üldözöttség-történet is: a zsidóságé. A kelet-európai vidéki zsidóság eltűnésének mozzanatai. Szacsvay László rabbija alapbölcsességekre világít rá, miközben “városi ember” érkezik kamerával a faluba, a múltat szeretné megőrizni, emlékezni halottainkra, emlékezni valaha ott élt rabbi szépapjára. Mert emlékezni muszáj, hiszen a múlt bekopog. A Haumann Péter alakította “idegen turista” személyében ártatlan, a múlt már eltünedező jeleit megörökíteni hivatott szándék ütközik gátló, keserű bizalmatlansággal, a múlt elutasításával, amit Bán János falubelije képvisel.

Antik drámában a mai magyar sors

A többnyire időmértékes verselésű szövegű darabban végig jelen van a „kar”, szakasztott mint a görög drámákban. Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Pelsőczy Réka három, velük azonos ruhába öltözött, ám maszkkal eltakart arcú férfival olykor némán halad át a színen, olykor a mai kor értékrend-silányulását zengi. Pálos végig megmarad a karvezető szerepében, míg a másik két színésznő ügyvéddé, illetve ügyésszé alakul át a tárgyalás-jelenetben.
És ugyancsak az antik görög drámákat idézi a továbböröklődő bűn gondolata, jelen esetben A gödölye meséje, amit a meggyilkolt tanár lányai mondanak el.

Az Olaszliszkai című előadás szövegét Borbély Szilárd drámái, versei, prózai művei, nyilatkozatai és a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvei adják. A zenei összeállítás Kiss Ferenc munkáját dicséri. Gyönyörű, archaikus dallammotívumok csendülnek fel, nyitányként egy cigány szöveges ének. De a magyar anyag is a magyar dalkincs ősibb rétegeiből származik.

Borbély Szilárd 2014-ben halt meg. Öngyilkossága mélyen megrázta a magyar irodalmi és közéletet. Három évvel halála előtt a következőket nyilatkozta:

“Túlságosan komor és túlságosan szomorú lett mindaz, amit eddig írtam. Pedig én nem így akartam. Nem így képzeltem el, egyáltalán nem így képzeltem el. De sajnos nem adatott meg nekem a könnyű sors, pedig mindig arra vágytam. A könnyű, a derűs, a szemlélődő, a kívülálló élet vonzott. Erre próbáltam törekedni. Minél kevesebb nyomot hagyva suhanni át az életen. Hisz az egész csak átmenet. Kötődni, görcsölni, bennragadni ebben a világban aligha érdemes. De nem sikerült. Csúnyán kudarcot vallottam. (…) Nem, én nem látok semmiféle utat. De hát ki is vagyok én? Senki. Csupán próbálok életben maradni, amíg lehet, tudod, a családom miatt. Épp csak annyi erőm van, hogy ez eddig még sikerült. Rezeg a léc.”

(forrás: www.litera.hu)

FOTÓK: Gergely Bea

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Makbett: félelem és zsarnokság ellen almalé

Magyarország

Makbett: félelem és zsarnokság ellen almalé