rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Juncker: Göncz Árpád igaz európai volt


Magyarország

Juncker: Göncz Árpád igaz európai volt

Életének 94. évében elhunyt Göncz Árpád. Békében, családja körében távozott kedden.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetében barátjának nevezte Göncz Árpádot, mint fogalmazott ő “egy igaz európai volt, aki tudta, hogy országának sorsa össze van kötve Európáéval, a demokrácia és a jogállamiság iránti tisztelettel.”

A rendszerváltás után Göncz Árpád volt a Magyar Köztársaság első, demokratikusan megválasztott elnöke. 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta meg az Országgyűlés köztársasági elnökké, posztját 2000. augusztus 3-ig töltötte be. Tízéves elnöksége alatt végig vezette a politikai népszerűségi listákat.

Az 1956-os magyar forradalom után, 1957 májusában letartóztatták, és egy évre rá életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult. 1965-től kezdve szabadfoglalkozású író, műfordító.

1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapító tagja, majd ügyvivője volt. 1990 májusától országgyűlési képviselő, majd május és augusztus között az Országgyűlés elnöke. Számos kitüntetést és elismerést kapott, egyebek közt 1997-ben a Francia Becsületrend lovagja lett.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

A következő cikk

világ

Izrael erősíti a biztonságra ügyelő erők jelenlétét