rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szocsi készen áll, a Mercedes világbajnok lehet


Sport

Szocsi készen áll, a Mercedes világbajnok lehet

Szocsiban minden készen áll a hétvégi Formula–1-es Orosz Nagydíj előtt – jelentették ki a szervezők kedden.

A versenypálya tavaly debütált a Fekete-tenger partján, az első futamot a későbbi világbajnok Lewis Hamilton nyerte. Az idei nagydíjon a fölényesen vezető Mercedes-istálló bebiztosíthatja történetének második konstruktőri vb-címét. A világbajnoki pontversenyben a címvédő Hamilton vezet, 48 ponttal megelőzve csapattársát, a német Nico Rosberget.

Ráadásul a hazai közönség orosz pilótáért szurkolhat vasárnap: a Red Bull-os Danyiil Kvjat a Hungaroringen másodikként ért a célba.

– Minden tökéletes, váltásban dolgozunk, közben pedig pihenünk és sétálgatunk – büszkélkedett az egyik önkéntes, Ivan Brizsenko. – Szerdán kezdődnek az edzések, addig van egy kis időnk, lejárunk a strandra.

Szocsiban enyhe az október, a napi csúcshőmérséklet jóval 20 °C fölött van; napközben sokan fürdenek a tengerben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Sport

Kísértetváros Szocsiban: szétlopták az olimpiai falut