A portugálok elégedett nyugodtsága 2012 októberének utolsó napján fordult át jól érzékelhető dühbe. Elkeseredett tiltakozást váltott ki a
HIRDETÉSA portugálok elégedett nyugodtsága 2012 októberének utolsó napján fordult át jól érzékelhető dühbe. Elkeseredett tiltakozást váltott ki a megszorítási tervezet, amelyet a lisszaboni kormány akkor készült a parlament elé terjeszteni.
A trojkával 2012-ben kötött megállapodás értelmében a kabinet jelentős adóemelést hajtott végre, például a jövedelemadót 30 százalékkal emelte. 2013 éve elején a munkanélküliségi ráta még meghaladta a 17 százalékot, egy évvel később 14 százalékra csökkent.
Azoknak a munkásoknak a száma, akik minimálbért – vagyis 505 eurót – keresnek, 70 százalékkal nőtt. Ez a dolgozók egyötödét jelenti. A megszorítások masszív kivándorláshoz vezettek, 2011 óta félmillióan hagyták el az országot. A foglalkoztatottsági mutatók ugyan javulnak, de a munkanélküli fiatalok 31 százalékos aránya még mindig az ötödik legmagasabb az Európai Unióban.
- Az emberek egyre keserűbbek, egyre bizalmatlanabbak és egyre lázadóbbak. Ha a barátaimmal beszélgetek, elképzelni sem tudjuk, mi lesz, ha tovább romlanak a dolgok – mondta egy frissdiplomás lisszaboni munkanélküli, Ana Morgado.
A 15-24 éves korosztály képviselőinek hatvan százalékát egyáltalán nem érdekli a politika. A portugál társadalomban a sorsszerűség érzése dominál, amit – ők úgy gondolják – viselni kell, emelt fővel.
A gazdasági és szociális vesszőfutás, amelyet elszenvedett a lakosság, nem változtatott a politikai színtéren. Új párt nem került a palettára. Ha lehet hinni a közvélemény-kutatásoknak, a miniszterelnök, Pedro Passos Coelho megújíthatja mandátumát, és
Antonio Costa szocialistái maradhatnak a legnagyobb ellenzéki párt.
Az Euronews munkatársa Raquel Varelával, a Lisszaboni Egyetem Legújabbkori Történelmi Tanszékének kutatójával beszélgetett.
Térjünk rögtön a lényegre. Miért van az, hogy Portugáliában nem jött létre politikai tömörülés a társadalmi elégedetlenségből, ahogy azt a Sziriza tette Görögországban, vagy Spanyolországban a Podemos?
- Négyféle magyarázattal tudok szolgálni. Egy olyan társadalomban élünk, ahol a konfliktusokra – általában a munkahelyi konfliktusokra – a család jelenti a gyógyírt. Mégpedig úgy, hogy az emberek sokkal tovább élnek szüleikkel egy háztartásban, ami egyfajta szociális stabilitást ad. De ez a jelenség máshol is megfigyelhető, Spanyolországban, Görögországban, és még néhány dél-európai országban. Na meg ott van a szociális támogatások növelésének kérdése. Egy csomó lépés, mint például a minimálbér növelésének követelése hasznos lehet a munkanélküliségi ráta csökkentése és a társadalmi konfliktusok felszámolása felé vezető úton. A nagy különbség, ami Portugáliát illeti, szerintem az, hogy túl későn következett be az a forradalmi folyamat, ami egy nagy kommunista tömörülést és más társadalmi mozgalmakat indított útnak. A Portugál Kommunista Párt megadja a lehetőséget arra, hogy elégedetlenségi mozgalmak is létjogosultságot nyerhessenek.
2012 végén Portugáliában rendkívül ritka történéseknek voltunk szemtanúi: tüntetéseknek és erőszaknak. Ilyen halk természetű lenne a portugálok haragja, ami csupán a szavazásoktól való távolmaradásban mérhető?
- A századforduló európai társadalmait nézve a tartózkodás az egyik legérdekesebb kérdés. Az intézményi kritika jelensége, az olyan dolgok kritizálása mint a szavazás, valójában nagyon kevés hatással bír az átlagember életére. Ez történik, ha nemzetközi intézmények nemzeti intézmények – vagyis a parlamentek – jóváhagyásával hoznak olyan intézkedéseket, amelyek következményeit az emberek nem tudták rendesen megvizsgálni. Minden ilyen a demokratikus rendszert károsítja. De azt azért nem állítanám, hogy ez egy állandósult folyamat lenne. A demokratikus összeomlás szélén azért még nem vagyunk. Amit a társadalmi mozgalmak folyamatosan mantráznak az, hogy a demokrácia nem lehet pusztán formális. Társadalmi, gazdasági demokráciára egyaránt szükség van, ahogy a beruházások és a legnagyobb vállalatok stratégiai ellenőrzésére is.
Az a tény, hogy a lakosság folyamatosan öregszik, a fiatalabb generáció pedig rendre kivándorol, vezethet a nemzeti hatalommal és az európai intézményekkel való szakításhoz?
- Van egy generáció, ami a nyolcvanas években vált felnőtté, a szociális paktum időszakában, a konfliktusmentes modellben, egy olyan eszmerendszerben, ami azt sugallta, hogy az embereknek nem kell mozgósítani magukat a politika frontján. Azt sugallta, hogy a politikai pártok megkérdőjelezése még nem egyenlő az újabb politikai pártok létrehozásával, sokkal inkább út az egyedi megoldások kereséséhez. A család támogató ereje ott lenne, de a munka nélkül tengődők többsége nem él vele, inkább kivándorol. A valaha volt legnagyobb emigrációs időszakot éljük, nagyobbat mint a hatvanas években. Az egyéni válaszok átfedik a kollektív válaszokat.