rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Olcsóbbak és hatékonyabbak - újgenerációs szélkerekek


hi-tech

Olcsóbbak és hatékonyabbak - újgenerációs szélkerekek

Együttműködésben a

Közép-Spanyolországban, a Burgos melletti szélerőmű telepen egy új megoldással próbálják csökkenteni a turbinák által keltett zajt. Az egyik legnagyobb probléma ugyanis épp a zajszennyezés miatt van a szélkerékkel. Ha sikerülne a lapátok mozgását úgy szabályozni, hogy minél kevesebb zaj keletkezzen, komoly változást lehetne elérni a szélenergia piacon. Az a trend ugyanis, hogy a turbinák többségét a tengerparton állítják fel, lakott területek közelében, ahol szigorú rendeletek szabályozzák a zajkibocsátás lehetséges mértékét. Lássuk, mi az új megoldás lényege!

- Az eszköz fűrészszerű elemekből áll, amelyek lényegében megtörik a szelet a forgólapátok szélén, így csökken a turbinák által keltett zúgás. Most egy 78 méter magas szélkeréken teszteljük a megoldást, amelynek lapátátmérője 90 méter – mondja Garcia Ayerra.

Vagyis a turbinák olyan magasak, mint egy tízemeletes ház, a lapátátmérő pedig olyan hosszú, mint egy focipálya. A szakemberek egy európai projekt, a Windtrust keretében dolgoznak. A program a szélenergia költségeinek csökkentését, egyúttal a hatékonyság növelését tűzte ki célul.

Optimalizálni szeretnék az éleknél alkalmazott karbonszálas anyag felhasználását, hogy a kerék minél stapabíróbb és minél könnyebb legyen. Mindezek eredményeként nő a szerkezetek élettartama, csökkennnek a fenntartási költségek.

Ebben a Madrid melletti gyárban a kutatók éppen egy szélkonvertert tesztelnek. Ez a szerkezet alakítja át az élek mentén keletkező mechanikus energiát elektromos árammá.

- Az itt látható gép a turbina belsejében helyezkedik el, amelyből akár négy is lehet egyetlen turbinában. A Windtrust program keretén belül újgenerációs félvezetők kifejlesztésén dolgozunk, hogy csökkentsük a mozgó, követezésképp könnyen meghibásodó alkatrészek számát. Így olyan környezetben is kiválóan beválnak, ahol magas a légszenyezettség és a páratartalom, például a tengerparti területeken. Olyan algoritmust is készítettünk, ami előrejelzi a problémákat – magyarázza Andrés Agudo Araque, a Gamesa Electric munkatársa.

A zajártalom mellett számos más problémával is meg kell küzdeniük a szakembereknek. Ilyen az időjárás kiszámíthatatlansága, az energiatárolás nehézségei, a környezeti hatások, a magas energiatermelési és üzemeltetési költségek.

- Az európaiak tiszta, megbízható és olcsó energiát szeretnének. Ezért kell folytatnunk azt a koncepciót, amely a megbízhatóságra fekteti a hangsúlyt, a szélkerekek alkatrészeinek megbízhatóságára. A Windtrust partnerei teljesen újragondoltak egyes alaktrészeket. Az újgenerációs elemekkel a partmenti turbinák megbízhatóságát is növekszik – magyarázza Mauro Villanueva, a Windtrust projektkordinátora.

A szélenergia egyre fontosabbá válik, hiszen ez egy tiszta és megújuló energiaforrás. Az egyre korszerűbb turbinák jelentősen növelik a szélenergia elterjedését, aminek köszönhetően komoly mértékben csökkenthető Európában a károsanyag-kibocsátás.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Az életmentő lépésszámláló: Ashioto