rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fogolyperek kezdődtek Ukrajnában és Oroszországban is


Ukrajna

Fogolyperek kezdődtek Ukrajnában és Oroszországban is

Kijevben megkezdődött annak a két orosz katonának a pere, akiket tavasszal fogtak el Luhanszk közelében. Terrorizmussal vádolják őket.

Az ukrán kormány úgy tartja számon őket, mint az orosz beavatkozás élő bizonyítékait. A vád szerint az orosz hírszerzés elitalakulatánál szolgálnak, úgy kerültek Kelet-Ukrajnába.

Alekszandr Alekszandrov és Jevgenyíj Jerofejev előzetes meghallgatásán kiderült, hogy a védőügyvédek kérvényezték a tárgyalás áthelyezését oda, ahol a két orosz férfi fogságba esett, vagyis a szakadárok ellenőrzése alatt álló Luhanszk régióba.

Jerofejev a meghallgatáson azzal érvelt, hogy vádat nem lehet illegálisan szerzett bizonyítékokra és feltételezésekre alapozni. Merthogy ő úgy látja, hogy az ő esetükben ez történik. Úgy gondolja, hogy egy perben elvárható, hogy ha valami nem bizonyított, akkor a vádlott javára ítéljék meg a helyzetet. Az összes bizonyítékot úgy vették filmre – folytatta -, hogy nem volt jelen ügyvéd, ráadásul ő sebesült volt, épphogy megműtötték, ez nem éppen beszámítható állapot – tette hozzá.

Oroszországban is per kezdődött kedden. Az ottani Donyeckben azt az ukrán pilótanőt állították bíróság elé, akit az ukrán-orosz határ orosz oldalán fogtak el a nyáron.

A keddi meghallgatáson azt mondta, hazugságvizsgálatot akar. Igaz, hogy ilyenen már átesett, de az eredményt a nyomozók nem nyújtották be a bíróságnak, eltitkolták. Szerinte áthúzta volna az ügyészség számítását, ha kiderül, hogy ő nem hazudik.

Nadia Szavcsenkót azzal vádolják, hogy köze volt két orosz újságíró halálához. Ő azzal védekezik, hogy a szakadárok még azelőtt elfogták, hogy a két orosz újságíró meghalt volna. Aztán állítólag embercsempészek vitték magukkal Oroszországba.

Az oroszországi per szakértők szerint válasz a kijevi eljárásra. Az ukrán kormány – és egyébként a nemzetközi diplomácia is – tényként kezeli, hogy az orosz hadsereg beszállt a kelet-ukrajnai harcokba. Moszkva ezt kitartóan cáfolja mondván, hogy orosz katonák közül csak önkéntesek harcolnak az ukrán hadsereg ellen a szakadárok oldalán.